A NYUGATI ÉS A KELETI KERESZTÉNYSÉG

A kereszténység a IV. század végétől a Római Birodalom államvallása lett, és meg is maradt a birodalom bukása után. Sőt, a kora középkor egyik nagy fontosságú folyamata a kereszténység elterjedése Európa nagy részén. (Noha az iszlám hódítással a déli területek, így a Szentföld elvesztek a kereszténység számára.) Ugyanakkor korán jelentkeztek a különbségek a nyugati és a keleti kereszténység között.

A nyugati kereszténység jellemzői:

• élén a római pápa áll (="atya", kezdetben minden püspököt így szólítottak, később már csak a rómait): ő a legfőbb bíró, ő nevezi ki az érsekeket és a püspököket, szentté avatás joga, "Isten földi helytartójaként" megbocsátást adhat a bűnökre, vallási kérdésekben csalhatatlan
• hierarchiája: pápa - bíborosok (ők választják a pápát) - érsekek - püspökök - plébánosok
• az egyházi és a világi hatalom egyenrangú - pl. a királyok nem szólnak bele a vallási kérdésekbe
• szertartási nyelve kizárólag a latin (Szent Jeromos Biblia-fordítását használják), más nyelven misézni tilos
• papok esetében terjed a nősülés tilalma (cölibátus)

A keleti kereszténység jellemzői:

• több önálló egyházból áll (pl. bizánci, orosz, szerb), a konstantinápolyi pátriárka csak tiszteletbeli vezető
• hierarchiája: pátriárkák - érsekek - püspökök - plébánosok
• az egyházi hatalom alárendeltje a világinak - pl. a konstantinápolyi pátriárkát a bizánci császár nevezi ki, és ő jogosult vallási kérdésekben dönteni
• szertartási nyelve a görög (egy régebbi Bibliafordítás); de használják a helyi, pl. szláv nyelveket is
• szentképek (ikonok) tisztelete
• papoknak engedélyezett a nősülés

A felhalmozódó különbségek miatt az ezredfordulóra annyira elmélyültek az ellentétek, hogy 1054-ben a római pápa és a konstantinápolyi pátriárka kölcsönösen kiközösítette egymást. Ez a nagy egyházszakadás (szkizma). Ezentúl a nyugati egyházat katolikusnak (=egyetemes), a keletit ortodoxnak (=igazhitű) nevezték.

A SZERZETESSÉG

Az első szerzetesek IV. századi egyiptomi remeték voltak, akik elvonultak a sivatagba, hogy Istenen elmélkedjenek, később kialakulnak az első szerzetesrendek

A szerzetesek kolostorokban éltek, melyek vezetője az apát volt. Belépésükkor fogadalmat tettek. Életüket a rend szabályzata irányította, fő feladatuk az ima, az elmélkedés, a könyvek másolása (minden ókori mű rajtuk keresztül maradt ránk!) és a pogány népek térítése volt.

Az első nyugati szerzetesrendet Szent Benedek alapította 529-ben Monte Cassino hegyén. Az ezredforduló környékére a bencés kolostorok szinte egész Európát behálózták. A bencés szerzetesek hármas fogadalmat tettek: szüzesség, szegénység, engedelmesség. Mivel a szellemi tevékenységek mellett a fizikai munkát is fontosnak tartották ("Imádkozzál és dolgozzál!"), kolostoraik fontos kulturális és gazdasági központok is voltak.

A KATOLIKUS EGYHÁZ VÁLSÁGA ÉS REFORMJA

A katolikus egyházban a kora középkor során folyamatosan erősödött a pápa hatalma. 756-ban frank segítséggel létrejött a Pápai Állam. A X. századra ugyanakkor a katolikus egyház válságba került:

• az egyház egyre inkább a világi hatalom (Német-római birodalom) befolyása alá került: a császár gyakorolta a főpapok (érsekek, püspökök) kinevezésének jogát, az invesztitúrát
• az egyház elvilágiasodott: a főpapok feudális nagyurakként viselkedtek (harcoltak, politizáltak), a szegénységet és az erkölcsös életvitelt (pl. cölibátus) sem ők, sem a bencés szerzetesek nem tartották be

Létrejött az egyházon belül egy megújulási mozgalom, ennek központja a franciaországi Cluny bencés kolostora volt. Az egyházi reformok célja a papság erkölcseinek megtisztítása, függetlenség kivívása a világi hatalomtól. A cluny mozgalom sikerei nyomán az egyház visszanyerte a tekintélyét, ám elkerülhetetlenné vált a pápaság és a császárság küzdelme.

FORRÁSOK
1. Máté evangéliumából
2. Gelasius pápa levele
3. Szent Benedek regulájából

VIDEÓK

KÉPEK

1. A nagy egyházszakadás

2. A bencés szerzetesek napirendje

3. Bencés kolostor