MAGYARORSZÁG ÉS A BIRODALOM A SZABADSÁGHARC LEVERÉSE UTÁN

A megtorlás

A Habsburgok győztesen kerültek ki az 1848/49-es magyar és olasz forradalmakkal szemben vívott harcból, bár a magyar szabadságharcot csak orosz segítséggel tudták leverni. 1849 októberében Magyarországon Ferenc József átmenetileg Haynaunak adta át a hatalmat, aki véres megtorlást hajtott végre:

• 1849. október 6.: 13 honvéd főtiszt kivégzése Aradon (Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, gr. Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly) + Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzése Pesten,
• még 120 embert kivégeztek, több ezret bebörtönöztek,
• egész falvakat büntettek meg a forradalom támogatásáért,
• a volt honvédeket besorozták a birodalmi hadseregbe.

Végül az európai közvélemény nyomására 1850-ben Ferenc József menesztette Haynaut.

Alternatívák Magyarország számára

1849 után háromféle lehetőség volt arra, hogy Magyarország milyen módon kapcsolódjon be a Habsburg Birodalomba.

   1. centralizált birodalom: ezt főleg az osztrák nagypolgárság és a bécsi kormány (vezetője ekkor Schwarzenberg miniszterelnök) támogatta. Lényege, hogy az 1849-es olmützi alkotmány értelmében a Habsburg Birodalom a nyugati országokhoz hasonló egy központból irányított, egységes birodalommá válik. Az uralkodó abszolút hatalommal rendelkezik, és rendeletekkel modernizálja a birodalmat. Ez Magyarország számára az önállóság teljes elvesztését jelentette volna.

   2. rendi tartományok szövetsége: ezt az osztrák és a magyar konzervatívok (főleg arisztokraták) támogatták. Lényegében visszatérést jelentett volna az 1848-as forradalom előtti állapotokhoz: a birodalom önálló országokból állt volna, amelyet az uralkodó a helyi vezető réteg segítségével kormányoz. Magyarország számára ez egy fokkal jobb állapotot jelentett volna: az 1848 előttihez hasonló korlátozott önállóságot a birodalmon belül (rendiség, országgyűlés, vármegyék).

   3. alkotmányos rendszer: ezt a magyar liberális nemesség képviselte, amely ragaszkodott az 1848-as áprilisi törvényekhez („nem engedünk a ’48-ból!”). Magyarország és Ausztria is alkotmányos monarchia lett volna, a két országot az uralkodó személye (és esetleg más, közös ügyek) kötötték volna össze. Ez Magyarország számára nagyfokú önállósággal járt volna (külön magyar kormány, népképviseleti országgyűlés stb.), így a legkedvezőbb alternatíva volt.

A negyedik alternatívának, Magyarország teljes függetlenségének semmilyen realitása nem volt.

A szabadságharc leverése és a kiegyezés megkötése közötti 18 évben (1849-1867) a birodalom vezetése sorra végigpróbálta ezeket az alternatívákat.

A BACH-KORSZAK (1851-59)

Ez a centralizált birodalom megteremtésére tett kísérlet volt. A korszak a nevét Alexander Bach osztrák belügyminiszterről kapta, aki megpróbálta beolvasztani Magyarországot a birodalomba:

• megszüntették Magyarország területi egységét: leválasztották Erdélyt és Horvátországot, megszüntették a vármegyéket, Magyarországot 5 tartományra osztották + leválasztották az új Szerb Vajdaságot
• német nyelvű közigazgatást vezettek be
• bevezették az osztrák adó- és jogrendszert
• eltörölték a belső vámhatárt, az osztrák mértékrendszer lett kötelező

A Bach-rendszert a magyar lakosság nem támogatta, így támaszai kizárólag a megszálló osztrák katonaság, a különleges jogokkal felruházott csendőrség és a hivatalnokok voltak. (Egy különös rendelet értelmében az osztrákokat kiszolgáló, zömében külföldi hivatalnokoknak magyaros egyenruhát kellett viselniük, hátha a magyarok úgy könnyebben elfogadják őket; ehelyett közröhej és megvetés tárgyává lettek, mint "Bach-huszárok".)

A Bach-rendszernek pozitív intézkedései is voltak (ez egy ellentmondásos korszak):

• 1853: úrbéri pátens (császári parancs)- megvalósult a jobbágyfelszabadítás (mint ’48-ban, de a megváltás egy részét a parasztságra hárította, így kedvezőtlenebb; a birtokosok a kárpótlás nagy részét állampapírokban kapták meg, amelyek idővel elértéktelenednek)
• az osztrák adó- és jogrendszerrel megvalósult a törvény előtti egyenlőség és a közteherviselés
• oktatási reform: egységes szabályozás az alsó-, a közép- és a felsőoktatási intézményekre is; ingyenes népoktatás 6-12 év között

A magyar lakosság viselkedésmódjai

Mint mindenkor, az önkényuralom alatt is a magyar lakosság többféle módon viszonyult a fennálló politikai rendszerhez.

A népesség nagy része, mint minden korszakban, valószínűleg közömbös volt, nem foglalkozott a politikával – a XIX. században még mindig csak a népesség kb. 15-20%-át alkotó nemesség és polgárság adta ki a „magyar közvéleményt”.

A politikával foglalkozók között voltak, akik különböző okokból (pl. a modernizáció miatt) támogatták a Bach-rendszer önkényuralmát.

Azok, akik nem tudták elviselni az elnyomást, három lehetőség közül választhattak:

   1. aktív ellenállás (pl. illegális szervezkedés új szabadságharc kirobbantására, tüntetések): erre a megszálló osztrák katonaság és a besúgók miatt nem sok esély volt. (Ide tartozik pl. Libényi János szabólegény esete, aki Bécsben merényletet követett el Ferenc József ellen, megsebesítve az uralkodót.)

   2. passzív ellenállás: Deák Ferenc vezetésével szerveződött meg ez a mozgalom. A politizáló nemesség nagy része visszavonult, és csendben várta, mikor szűnik meg Ausztria haragja. A mozgalom tagjai azzal tiltakoztak a megszállás ellen, hogy semmilyen módon nem vettek részt a közéletben: nem vállaltak hivatalt, nem fizették az adót és kikerülték a törvényeket, ahol lehetett, tettükért pedig büszkén vállalták a büntetést.

   3. emigráció: a szabadságharc leverése után rengeteg magyar politikus és katona emigrált. Magyar katonák harcoltak pl. Garibaldi hadseregében vagy az amerikai polgárháborúban az északiak oldalán. Torinóban emigráns központ alakult ki Kossuth Lajos körül. Kossuth értékelése szerint a szabadságharcot nem leverték, hanem elárulták (Görgei), ezért alkalmas időpontban újra kell kezdeni. Kossuth bejárta a világot (Nagy-Britannia, USA), hogy támogatást gyűjtsön egy újabb szabadságharchoz, de erre nem volt lehetőség. Az emigráció élénken figyelte az európai folyamatokat, és minden konfliktusban felajánlotta a segítségét az osztrákok ellen. Bár a nagyhatalmak csak eszköznek tekintették a magyar emigrációt, jelenlétük folytonos fenyegetést jelentett az osztrák állam számára.

Az önkényuralom kudarca

Ausztriát 1859-től külpolitikai kudarcok érték: vereséggel végződő háborút vívott a franciákkal és a piemontiakkal (1859). Ez visszaszorította Ausztria európai befolyását. Ugyanakkor a Bach-rendszer a passzív ellenállás miatt 1859-re működésképtelenné vált: a magyarokat nem lehetett megtörni.

1859-ben Ferenc József menesztette Bachot és visszaállította a törvényes helyzetet Magyarországon: ismét működhetett az országgyűlés és a vármegyék (megszüntették a kerületeket és a Szerb Vajdaságot). Ez kb. megfelelt a forradalom előtti, tehát '47-es helyzetnek.

FORRÁSOK
1. Haynau kiáltványa
2. Batthyány búcsúlevele
3. Az úrbéri pátens
4. Deák válasza Schmerlingnek
5. Forinyák Géza halála

VIDEÓK
https://zanza.tv/tortenelem/ujkor-kiegyezeshez-vezeto-ut-es-dualizmus-kora-magyarorszagon/kiegyezeshez-vezeto-ut

KÉPEK

1. Az önkényuralom korszakának politikai változásai

2. Politikai viszonyok az újabszolutizmus korában

3. Munkácsy Mihály: Siralomház (1869)

4. Kossuth az Egyesült Államokban