A MUNKÁSMOZGALOM

A munkások mozgalmai a XIX. század első felében szerveződtek meg, válaszul az ipari forradalom keltette társadalmi egyenlőtlenségekre. Több országban szakszervezetek, munkáspártok alakultak. A munkásmozgalom fő ideológiájának a marxizmus számított.

A XIX. század második felében, a második ipari forradalommal megerősödött a munkásmozgalom, amely létrehozta nemzetközi szervezetét is (1864 London: I. Internacionálé, 1889 Párizs: II. Internacionálé). Fontos eredmény volt a munka nemzetközi ünnepének bevezetése (május 1.) és a nők munkához való jogának deklarálása. Az Internacionálékon belül azonban heves viták voltak, mert a munkásmozgalom ekkorra három irányzatra szakadt szét, amelyek teljesen eltérően képzelték a munkások problémáinak megoldását. 

Szociáldemokrácia

Nyugat-Európában a század végére enyhültek a társadalmi feszültségek, az életkörülmények javultak, ugyanakkor a II. ipari forradalom nyomán a középosztály súlya kezdett növekedni. Mindez megkérdőjelezte Marx elméletének helyességét, így a szociáldemokraták ennek felülvizsgálatát követelték (revizionizmus, vezetője Eduard Bernstein).

A szociáldemokraták azt vallották, hogy nincs szükség forradalomra és a polgári állam megdöntésére ahhoz, hogy a munkások helyzetén javítsanak. Ez az irányzat inkább együttműködött az állammal: munkáspártokat alapítottak, képviselőket juttattak a parlamentekbe és munkásbarát törvényeket támogattak. Elismerték a magántulajdont is.

Céljaik: az általános választójog megszerzése (azaz hogy a vagyoni cenzus eltörlésével a munkások is szavazhassanak) és szociális vívmányok kiharcolása (8 órás munkaidő, egészségbiztosítás).

Ez az irányzat főleg a fejlett Nyugat- és Közép-Európában terjedt el, ahol a munkások szabadon szervezkedhettek és így nem voltak ellenségei az államnak.

Kommunizmus (marxizmus)

A Marx és Engels által megalkotott elmélet szerint a történelmet az osztályharc mozgatja (kizsákmányolók-kizsákmányoltak), de ennek a harcnak a kapitalizmus kora (tőkések-proletárok) az utolsó szakasza. Marx szerint a kapitalizmus elkerülhetetlenül zsákutca: egyre több vagyon halmozódik fel egyre kevesebb ember kezében, és eljön egy pont, amikor a proletárok elég sokan lesznek ahhoz, hogy forradalmat robbantsanak ki, megdöntsék a tőkések uralmát és megteremtsék a proletárdiktatúrát. A proletárdiktatúra majd megszünteti a magántulajdont és így magukat az osztályokat is felszámolja - nem lesz tehát szükség elnyomó államhatalomra sem, így eljön a kommunizmus kora.

Ez a szélsőbaloldali irányzat inkább Kelet-Európára volt népszerű, ahol a munkásoknak továbbra sem voltak politikai jogaik, ezért céljaikat csak erőszakkal látták elérhetőnek.

Oroszországban a szociáldemokrata pártban 1903-ban többségbe kerültek a kommunisták, akiknek vezére Vlagyimir Iljics Lenin volt. Innen az orosz kommunisták elnevezése: bolsevik (bolsinsztvo = többség); a többieket, a szociáldemokratákat mensevikeknek nevezzük (mensisztvo = kisebbség). A bolsevik csoport nagyon jól szervezett volt: egy központi bizottság irányította, amelynek a tagok teljes engedelmességgel tartoztak.

Anarchizmus

A görög an-arkhia jelentése "nem-uralom", azaz uralom nélküliség (nem "káosz"-t jelent, bár a köznyelv így használja). Alapítója, az orosz Bakunyin elképzelése szerint az állam csupán erőszakszervezet, létezése maga összeegyeztethetetlen a szabadsággal, ezért meg kell szüntetni. A jövő a kicsiny, önmagát igazgató közösségeké, ahol a közösség tagja egyenlően részesedik a javakból és a hatalomból is.

Az anarchizmus a századfordulón vált ki a munkásmozgalomból, mert nem fogadta el sem a polgári államot, sem a kommunista proletárdiktatúrát.

Követői az állam képviselői ellen fordultak, terrorista merényleteket követtek el ismert személyek ellen (nevezetesebb példák: Erzsébet magyar királyné, I. Umberto olasz király, II. Sándor orosz cár).

KERESZTÉNYSZOCIALIZMUS

A katolikus egyházat a XIX. században több súlyos csapás is érte: megszűnt a Pápai Állam (1870), az oktatás és az egészségügy feladatait egyre inkább az állam vette át, a tudományos haladás szemben állt a vallásos nézetekkel. Az egyház sokáig mereven elzárkózott a fejlődés tudomásul vételétől, de aztán XIII. Leó pápa idején fordulat állt be:

• Leó 1891-ben kiadta Rerum novarum (Új dolgokról) c. enciklikáját (= a püspökökhöz intézett, fontos kérdésekben irányadónak szánt körlevél), ebben a keresztényi szolidaritás nevében felhívta az egyházat, hogy a gyakorlatban is foglalkozzon a munkások életkörülményeivel,
• támogatta a tudomány és a vallás összehangolását.

Innen számítjuk a keresztényszocializmus vagy kereszténydemokrácia születését. Jelentősége: ezzel a katolikus egyház megtette az első lépést ahhoz, hogy megújuljon, alkalmazkodjon a modern, gyorsan változó világhoz.

ANTISZEMITIZMUS ÉS CIONIZMUS

Antiszemitizmus

Antiszemitizmusnak nevezzük a zsidók megkülönböztetését, visszaszorítását, később eltávolítását és kiirtását hirdető politikai nézetet, amelynek központja a korszakban Francia- és Oroszország volt.

Az Európában szétszórtan (diaszpórában) élő zsidóságot a középkortól kezdve megkülönböztették a vallásuk miatt (antijudaizmus). Mivel a zsidóság jelentős számban volt képviselve a pénzügyek, kereskedelem és az értelmiségi szakmák terén, erre a vallási előítéletre már korán rárakódott a zsidók "befolyásától" való félelem.

A XIX. századi polgári államok emancipálták a zsidóságot, akik így kezdtek asszimilálódni a többségi társadalomhoz. Azonban ugyanekkor erősödött meg az antiszemitizmus is. Sokan kételkedtek pl. a zsidók hazafiságában.

A XIX. századi Nagy-Britanniából induló fajelmélet szerint a zsidók külön fajt alkotnak, amely azért különösen veszélyes, mert benne él a "fehér" társadalomban, mintegy "belülről mérgezi", "rajta élősködik": a zsidók kezében van a pénz, így valójában ők irányítják a fehér társadalmat. Így az antiszemitizmus egyfajta biológiai előítéletté torzult.

Két esettanulmány a korból:

• Dreyfus-ügy (Franciao.): 1894-ben egész Franciaországot megrázta egy kémkedési botrány: valaki a francia hadsereg vezérkarából információt adott át egy német tisztnek, ami többek között tartalmazta egy új fejlesztésű francia ágyú tervrajzát is. Gyorsan kellett találni egy árulót: Alfred Dreyfus kapitányt vádolták, holott nem volt ellene bizonyíték azon kívül, hogy - zsidó. A kipattanó ügybe beleszólt a sajtó, az antiszemiták tömeghisztériát keltettek. Dreyfust meghurcolták, végül 12 év múlva tisztázódott az ártatlansága.
• tiszaeszlári vérvád (Magyaro.): 1882-ben Tiszaeszláron eltűnt egy cselédlány, Solymosi Eszter. A magyar antiszemiták óriási botrányt kavartak az ügyből, a helyi zsidó közösséget vádolták azzal, hogy rituális (vallási) okokból meggyilkolták a lányt. (A vérvád szerint a zsidók keresztények vérét használják a szertartásaikhoz - ez persze ostobaság, sőt: a zsidók vallási okokból irtóznak a vértől, pl. a kóser ételekhez az utolsó csepp vért is eltávolítják az állatokból.) Antiszemita Párt is alakult, de később a Tiszából előkerült a megfulladt lány holtteste, és a bíróság felmentette a zsidókat.

Cionizmus

Ez a századfordulón kibontakozó zsidó nacionalista mozgalom, melynek célja, hogy egységes nemzetté formálja a világ különböző részein élő zsidókat és létrehozza az önálló zsidó államot (az eljövendő államot leginkább Palesztinában képzelik el, innen a név: a zsidók térjenek vissza Cion szent hegyéhez). Alapítója a magyar születésű Herzl Tivadar, ő szervezte meg 1897-ben az első cionista világkongresszust.

A cionizmust a zsidóknak csak kisebb része követte, főként a kelet-európaiak. Európa nagy részén ekkorra már emancipálták a zsidókat, ezért a többség inkább választott hazájában akart maradni. Az emancipált zsidóság nagy része választott hazája polgárának tartja magát, és nem elsősorban zsidónak. (Dreyfus például egyértelműen franciának tartotta magát.)

FORRÁSOK
1. A munkásmozgalom irányzatai
2. XIII. Leó enciklikája
3. Herzl Tivadar műve

VIDEÓK
https://zanza.tv/tortenelem/ujkor-nemzetallamok-es-birodalmi-politika-kora/munkasmozgalom

KÉPEK

1. A munkásmozgalom irányzatai