TÁRSADALMI VÁLTOZÁSOK

A Kr. e. II. századra a római társadalom teljesen átalakult, egyrészt a patríciusok és plebejusok harcai miatt, másrészt a hódítások hatására. Ekkor már a következő társadalmi rétegeket különböztethetjük meg:

• Senatori rend (nagybirtokos arisztokrácia): Róma vezető rétege a senatori rend volt. Nevük onnan származott, hogy ebből a csoportból kerültek ki a senatus tagjai. Övék volt a politikai hatalom, de cserébe nem foglalkozhattak kereskedelemmel. Fő jövedelmük a földbirtokból származott. Itália területén mindenhol nagybirtokok (latifundiumok) alakultak ki. Ezeken a nagybirtokokon már piacra termeltek, rabszolgamunkával.
• Lovagrend: lovagoknak nevezték Rómában a vagyonos kereskedőket, üzletembereket (lovasokként szolgáltak a hadseregben). A lovagok vagyonukat kereskedelemből, pénzügyletekből és a provinciák kizsákmányolásából szerezték. A provinciákban bérbe vették az államtól az adók behajtását, a bányák üzemeltetését: egy évre előre kifizették a bérleti díjat, és azután annyit hajtottak be, amennyit tudtak.
• Kisbirtokos parasztság: a római társadalom legnagyobb részét a kisbirtokos parasztok alkották, ők szolgáltak gyalogosként a hadseregben is. A parasztság lassan elszegényedett, ennek két fő oka volt: nem volt pénzük rabszolgákra, és nem bírták a versenyt az olcsón termelő nagybirtokkal szemben, valamint az állandó háborúk miatt nem tudták művelni a földjeiket. Emiatt sokan eladósodtak és kénytelenek voltak eladni földjeiket a nagybirtokosoknak, utána Rómába költözni.
• Városi plebs (antik proletariátus): a tönkrement parasztok zöme Rómába ment munkát keresni, ahol egy új réteg jött létre belőlük: a plebs. Alkalmi munkákból próbáltak megélni, vagy a szavazati jogukat adták el valamelyik politikusnak.

A fenti társadalmi csoportok római polgároknak számítottak, így jogilag egyenlőek voltak. A Római Birodalom hatalmas népességén belül azonban a római polgárjoggal nem rendelkezők alkották a többséget:

• A provinciák lakói és az itáliai szövetségesek: ezek szabad emberek voltak, de nem volt római polgárjoguk (a szövetségeseknek is csak korlátozott polgárjoguk volt).
• Rabszolgák: A hódító háborúkkal több százezer rabszolga özönlött Rómába, a rabszolgákat minden területen alkalmazták: a mezőgazdaságban, az iparban, sőt az oktatásban is. A legrosszabb helyzete a mezőgazdaságban foglalkoztatott rabszolgáknak volt, őket szinte sosem szabadították fel. Rabszolgák voltak a gladiátorok is, akik a harci játékokon léptek fel.

A KÖZTÁRSASÁG VÁLSÁGA

Idővel egyre több súlyos társadalmi-politikai probléma halmozódott fel Rómában, amelyek végül válságba sodorták a római köztársaságot. E problémák közül a legfontosabbak:

• A parasztság eladósodása súlyos problémát okozott a hadseregben. Mivel a római hadsereg parasztkatonákból állt, akik saját fegyvereikkel harcoltak, az elszegényedés miatt egyre kevesebb katona volt, ráadásul a parasztok egyre kevésbé akartak távoli vidékeken harcolni, inkább a földjüket akarták művelni. A hadsereg tehát válságba jutott
• A plebs óriási, elégedetlen tömeget alkotott, amelyet csak nehezen lehetett nyugalomban tartani („Kenyeret és cirkuszt a népnek”). A gátlástalan politikusok ígérgetéssel, lefizetéssel bármikor felhasználhatták ezt a tömeget saját céljaikra.
• A provinciák elégedetlenek voltak a római hatóságok kíméletlen kizsákmányolása miatt.

Több politikus is próbálkozott a válság megoldásával. Elsőként a Gracchus-testvérek léptek fel a válság megoldása érdekében (Tiberius Gracchus és öccse, Caius Gracchus néptribunusok voltak Kr. e. 133-ban és Kr. e. 123-ban):

• a parasztok tönkremenetelét akarták megakadályozni földosztással: a nagybirtokosoktól elvett földeket akarták felosztani a parasztok között
• mivel ez a senatori rend ellenállását váltotta ki, a többi réteg (lovagok, szövetségesek, parasztok) támogatását keresték
• végül kísérletük kudarcba fulladt, sőt a senatorok mindkettejüket meggyilkolták vagy halálba kergették

A római politikai életben ezután eluralkodott az erőszak: kitört a polgárháború. A Gracchusok követői néppártiaknak nevezték magukat, céljuk a római intézmények megváltoztatása volt a nép érdekében. Szemben álltak az optimatákkal, akik a régi vezető rétegek érdekeit képviselték és a római hagyományokra hivatkoztak. Fontos, hogy mindkét csoport tagjai a senatori rendbe tartoztak, és idővel mindkét csoport inkább már csak a hatalomért küzdött.

HADSEREGREFORM ÉS POLGÁRHÁBORÚ

Mivel a háborúk miatt sürgősen meg kellett oldani a hadsereg válságát, a Kr. e. 100 körül többször is (törvénytelenül) consullá választott Caius Marius megreformálta a hadsereget:

• legfontosabb intézkedése a zsoldoshadsereg felállítása: ez főként vagyontalan polgárokból állt, akik fizetséget (zsoldot) és ellátást kaptak a szolgálatukért
• a szolgálat 16 évig tartott, ezután veteránként földet kaptak
• Marius bevezette a rendszeres kiképzést, egységesítette a fegyverzetet és az egyes csapategységeknek megkülönböztető jelvényeket adott

A római hadsereg ezzel professzionális hadsereggé, az akkori világ legerősebb haderejévé vált. A zsoldoshadsereg azonban veszélyes is volt, mert innentől kezdve a hadseregek nem Rómához, hanem a hadvezérekhez voltak hűségesek (ő ad nekik zsákmányt és földet), és fel lehetett őket használni egyéni politikai célokra.

Az újfajta hadsereg veszélyeit nagyon jól példázta már Marius és Sulla küzdelme is. Cornelius Sulla kiváló hadvezér volt, az optimatákhoz tartozott. A néppárti Marius leváltatta Sullát, mire az hadseregével elfoglalta Rómát és legyilkoltatta ellenfeleit. Ezzel újabb polgárháború tört ki. Sulla győzelme után, Kr. e. 82-ben bevonult Rómába és életfogytiglani dictatorrá választatta magát. Uralmának jellemzői:

• látszólag a senatorok érdekében lépett fel: korlátozta a néptribunusok vétójogát, a senatus létszámát 600 főre emelte
• terrort vezetett be: ellenfeleit tömegesen végeztette ki (proscriptio, feketelista, az ezen szereplő személyeket bárki megölhette, megkapta a vagyonukat is)
• Kr. e. 79-ben váratlanul lemondott, majd a következő évben meghalt.
• Sulla, bár a köztársaságot akarta megmenteni, éppen arra mutatott példát, hogyan lehet megdönteni azt

Sulla uralma után, Kr. e. 73-71 között zajlott az ókor legnagyobb rabszolgafelkelése, a Spartacus-féle rabszolgafelkelés. Spartacus valószínűleg thrák származású gladiátor volt, aki társaival megszökött a capuai gladiátoriskolából. Hamarosan több ezren csatlakoztak hozzá (volt rabszolgák és szabad emberek is), így hatalmas serege lett, amivel megpróbálta elhagyni Itáliát. Több római sereget legyőzött, végül Sulla egyik alvezére, Marcus Crassus győzte le. Megtorlásként 6000 rabszolgát feszítettek keresztre a Rómába vezető út mentén.

FORRÁSOK
1. Varro a rabszolgatartásról
2. Plutarkhosz: Tiberius Gracchus beszéde
3. Plutarkhosz: Sulla
4. Spartacus halála

VIDEÓK
https://zanza.tv/tortenelem/az-okori-roma/marius-es-sulla-romai-hadsereg