A MAGYAR NEMZETI ESZME MEGJELENÉSE

A reformkorban ment végbe a nemzeti ébredés előbb a magyarság, majd kis késéssel a többi nemzetiség körében is. A XIX. század előtt Magyarországon a rendi jogállás számított: a magyar nemzet tagjának a szabad embereket tekintették, függetlenül attól, milyen nyelven beszélt ("nemesi nemzet").

A liberalizmussal együtt jelentkezett Magyarországon a nacionalizmus is, először II. József reformjaival szemben (pl. nyelvkérdés), elterjedt a „magyaros” öltözködés, a nemzeti színek használata, Kölcsey megírta a Himnuszt.

Fontossá vált a magyar nyelv ügye: zajlott a nyelvújítás, a törvények az élet egyre több területén vezették be a magyar nyelvet (végül 1844-ben vált államnyelvvé).

A magyar nyelv kutatása is folytatódott. A XVIII. századi előzmények (Sajnovics János) után a reformkorban dolgozták ki a magyar nyelv finnugor származását (Hunfaly Pál, Budenz József). Más kutatók (Vámbéry Ármin) a magyar nyelv török rokonsága mellett érveltek. Ez a kérdés akkor - és ma is - heves vitákat váltott ki, mert a magyarság finnugor rokonságát sokan nem fogadták/fogadják el, bár a finnugor nyelvrokonság mára már bizonyítottnak tekinthető.

A nyelvkutatás az őstörténet kérdéseit is felvetette. A középkori krónikákban szereplő hun-magyar rokonság tétele sokáig megcáfolhatatlannak tűnt. Sokan érzelmi okokból is inkább ehhez ragaszkodtak, hiszen a "jelentéktelen" finnugor rokonok helyett a dicső Attila király népéhez tartozni büszkeséget jelentett.

A reformkor két leghíresebb magyar utazóját is a magyar nép eredete érdekelte. Kőrösi Csoma Sándor székely nyelvtudós Kínába indult a magyarok rokonait keresve, végül Tibetig jutott, ahol a tibeti nép világhírű kutatója lett. Reguly Antal pedig az Oroszországban élő finnugor népeket tanulmányozta.

Nyelvünk és múltunk kutatása fájdalmasan döbbentette rá a reformkor értelmiségét a magyar nép és nyelv "rokontalanságára", azaz arra, hogy egyedül állunk Közép-Európában, a közelünkben sehol nincsenek rokonaink, sőt, sokkal nagyobb népek (germánok, szlávok) gyűrűjében élünk. Ez felvetette a nemzet kihalásának, beolvadásának fenyegető rémét is (amint azt Herder német tudós a XVIII. század végén felvetette, "herderi jóslat"). Ez még inkább a nemzet megerősítésére sarkallta a reformkor közvéleményét.

A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK

A magyarországi nemzetiségek különböztek egymástól fejlettségükben, de náluk is ekkor ébredt fel a nacionalizmus. Náluk ugyanúgy fontossá vált az anyanyelv ápolása és a történelmi múltjuk kutatása. Mivel a nemzetiségek (a horvátok kivételével) csonka társadalomban éltek, nemzeti mozgalmaikat az egyházaik és a vékony polgári-értelmiségi réteg vezette.

Mivel a magyarság domináns pozícióban volt a Kárpát-medencében, elkerülhetetlen volt, hogy a nemzetiségek nemzeti ébredése politikai követelésekben nyilvánuljon meg. Mindegyik nemzetiség körében megfogalmazódott az anyanyelvük ápolásának, hivatalos használatának célja.

A politikai versengés leginkább az egymással szembekerülő őstörténeti nézetekben látható. Mivel a magyarok a történeti érvre hivatkoztak (= a magyarság érkezett meg legelőször a Kárpát-medencébe és ők alapítottak először államot itt), a nemzetiségek azt szerették volna bizonyítani, hogy őseik már a magyarok előtt a Kárpát-medencében éltek. Ezzel jogot formálhattak volna a területre és bizonyíthatták volna egyenrangúságukat a magyarokkal szemben. Az is fontos volt, hogy őstörténetük révén kapcsolatot keressenek rokonaikkal. E célok nyomán mai szemmel nézve történetietlen megállapításokra jutottak:

• a horvátok az ókori illíreket tekintették őseiknek, és ennek nyomán megfogalmazódott az összes délszláv nép egyesítésének gondolata
• a szlovákok a kora középkori Morva Fejedelemséget tekintették az első "szlovák államnak", és a csehek felé tájékozódtak
• a románok magukat a romanizált dákok (Erdély területén élő ókori nép) leszármazottainak tekintik a mai napig (dákoromán elmélet), és a többi újlatin nép felé tájékozódtak

A NEMZETISÉGI KÉRDÉS

Magyarország többnemzetiségű ország volt, ezért a nacionalizmus hamar politikai színezetűvé vált. A magyar liberálisok rádöbbentek arra, hogy mivel a jobbágyok többsége nem magyar anyanyelvű volt, amennyiben a magyar nemzet fogalmát kiterjesztik a jobbágyokra is (ld. érdekegyesítés), az így létrejövő nemzet el fogja veszíteni magyar jellegét. Márpedig a korszellem a nemzetállam létrehozását sürgette. Erre a problémára több javaslat is született (bár megjegyzendő, hogy a probléma ilyen formában megoldhatatlan volt.)

A liberálisok bevezették a "politikai nemzet" fogalmát.

Mivel államisággal csak két nép, a magyar és a horvát rendelkezett a Kárpát-medencében, a liberálisok csak ezt a két népet voltak hajlandóak nemzetként elismerni. Az államisággal nem rendelkező többi nemzetiséget csak "más nyelven beszélő magyar állampolgároknak" tekintették.

A liberálisok bíztak abban, hogy a polgári jogok kiterjesztése és a magyar nyelv bevezetése révén a nemzetiségek rövid távon asszimilálódnak, azaz elmagyarosodnak. (Hasonló folyamat lezajlott Franciaországban a forradalom idején.) A folyamatot erőszakos eszközökkel nem kívánták gyorsítani, hiszen ez ellentétes lett volna a liberalizmus eszméjével. Ennek ellenére a túlbuzgó nacionalisták részéről időnként történtek kísérletek a türelmetlen magyarosításra, amely a nemzetiségek ellenállását váltották ki. A liberálisok e reménye illúziónak bizonyult: a korszakban jelentősebb asszimiláció csak a városi németség és zsidóság körében történt.

A magyar konzervatívok nem bíztak az asszimiláció lehetőségében és a nemzetiségekkel szemben toleráns álláspontra helyezkedtek, hiszen nem kívánták az etnikai ellentéteket tovább szítani.

A nemzetiségek szintén megfogalmazták politikai céljaikat, amelyek az egyenrangú nemzetként való elismeréstől az autonómia (területi önkormányzat) követeléséig terjedt. Mivel ezeket a magyar vezető réteg egységesen elutasította, a nemzetiségi vezetők Bécs felé fordultak. Bécs örömmel használta ki az etnikai ellentéteket Magyarország pozíciójának gyengítésére ("oszd meg és uralkodj!"), így hamis ígéretekkel biztatta a nemzetiségi vezetőket.

FORRÁSOK
1. Wesselényi
2. Kossuth
3. Széchenyi
4. A szlovák vezetők beadványa

VIDEÓK

KÉPEK