A LIBERÁLIS ELLENZÉK

Az 1830-as években Széchenyi példája nyomán megszerveződött egy liberális nemesi réteg, amelynek célja az egész ország megreformálása volt (persze a konkrét reformok terén már eltértek a vélemények).

A reformok legfőbb ellenfele Bécs volt. I. Ferenc halála után fia, a gyengeelméjű V. Ferdinánd került a trónra (1835-48), aki helyett a konzervatív Metternich kancellár irányította a birodalmat - a liberálisok tehát ellenzéki szerepre kényszerültek a kormánnyal szemben.

A '30-as és '40-es években rendszeresen tartottak országgyűléseket: 1832-36, 1839-40, 1843-44, 1847-48 (az utolsó rendi országgyűlés) - ezeket reformországgyűléseknek nevezzük, mert országos problémákra kerestek megoldásokat és több korszakalkotó törvény is született.

Az alábbiakban a reformellenzék néhány vezető személyiségéről lesz szó. (Kossuth Lajost a következő leckében tárgyaljuk.)

báró Wesselényi Miklós (1796-1850)

Wesselényi erdélyi arisztokrata volt (Zsibón született). Fiatalkorában Széchenyi barátja volt, több közös utazást is tettek, ám később a reformelképzeléseik eltértek egymástól, így kapcsolatuk meglazult. Wesselényi határozottabb, politikai változtatásoktól és az udvarral való szembeszegüléstől sem visszariadó politikája riasztotta Széchenyit - viszont a fiatalabb reformereknek Wesselényi lett a példaképe.

Legfontosabb műve a Balítéletek (1831, cenzúra miatt külföldön jelenik meg). Ennek témája a jobbágyfelszabadítás, illetve az érdekegyesítés. Wesselényi a saját jobbágyait is felszabadította.

1835-ben a kormány bírálatáért 3 év börtönre ítélték. Közben az 1838-as pesti árvíz idején részt vett a mentésben („az árvízi hajós”). A börtönből szembaja miatt kiengedték, ám néhány éven belül teljesen megvakult.

Kölcsey Ferenc (1790-1838)

Költőként fő műve a Himnusz (1823). Politikusként az 1832-36-os országgyűlésen Szatmár megye követeként a reformpártiak vezére volt, de a vármegyéje menet közben megváltoztatta a követutasítását, emiatti tiltakozásában lemondott.

gróf Batthyány Lajos (1807-1849)

Az 1839-40-es országgyűlésen lett az országgyűlés felsőtábláján az ellenzék vezetője. Széchenyihez hasonlóan mérsékelt politikát folytatott, célja a reformellenzék egyesítése és egységes program kidolgozása volt. 1847-ben az Ellenzéki Párt vezére lett, 1848-ban az első felelős magyar kormány miniszterelnöke. 1848 őszén lemondott, Pesten maradt, ahol osztrák fogságba esett. Haynau 1849. október 6-án kivégeztette.

Deák Ferenc (1803-76)

Zala megyei ügyvédként szintén az 1832-36-os országgyűlésen lépett színre. Jogi tudása miatt hamarosan az ellenzék egyik vezéralakjává vált. Részt vett az Ellenzéki Párt szervezésében, az első felelős kormány igazságügyminisztere volt. A forradalom bukása után visszavonult, de ő maradt az ellenzék vezére. Legnagyobb szerepe az 1867-es kiegyezés létrehozása volt ("a haza bölcse").

AZ 1832-36-OS ORSZÁGGYŰLÉS

A '30-as években a legfontosabb probléma a jobbágyok helyzete volt. A jobbágyi társadalomban (a népesség növekedése miatt) növekedett a szegény zsellérek aránya, ez eleve társadalmi feszültséget okozott.

1831-ban kolerajárvány tört ki a Felvidéken (indiai eredetű betegség), amely parasztfelkelésbe torkollt: a katonaság által felállított kordon miatt a felvidéki parasztok nem tudtak lejutni az Alföldre idénymunkákra, illetve a kutakba szórt tisztítószereket a megmérgezésükre tett kísérletnek hitték. A felkelés tehát felszínre hozta a nemesség és a jobbágyok közötti lappangó gyűlöletet.

A nemesség rádöbbent, hogy ha nem oldják meg a problémát, az csak súlyosbodni fog, ezért az 1832-36-os országgyűlésen erről folyt a vita. A reformpártiak javaslata az önkéntes örökváltság volt: a jobbágy egyszeri összeggel örökre megváltja a földesúrtól a feudális szolgáltatásokat, cserébe tulajdonába kerül a jobbágytelke, szerszámai, állatai stb. Megváltásra azért volt szükség, hogy a földesurakat kárpótolják a feudális szolgáltatások (adó, munkaerő) és a birtokuk egy részének (a jobbágytelkek) elvesztése miatti veszteségeikért.

A javaslatot az alsótábla megszavazta, de I. Ferenc megvétózta, így nem lett belőle törvény. Az országgyűlés után Metternich kancellár az ellenzék megfélemlítésének céljával letartóztatta a reformtábor vezetőit: Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost és Lovassy Lászlót (az ún "országgyűlési ifjak" vezetőjét). Emiatt országos felháborodás tört ki.

AZ 1839-40-ES ORSZÁGGYŰLÉS

A felháborodás hatására az udvar belátta, hogy kénytelen engedményeket tenni. Ez a következő országgyűlésen, 1839-40-ben valósult meg:

• szabadon engedték a bebörtönzött ellenzékieket (sőt, Kossuthnak főszerkesztői állást is ajánlottak)
• megszavazták az önkéntes örökváltságot
• törvénybe iktatták a szabad gyáralapítás jogát és emancipálták (egyenjogúsították) a zsidóságot

Az önkéntes örökváltság azonban nem hozott megoldást, mert 1848-ig csupán a jobbágyok 1%-a tudta ilyen módon megváltani a szabadságát.

FORRÁSOK
1. Wesselényi: Balítéletekről
2. Kölcsey országgyűlési beszéde
3. Az országgyűlési ifjak

VIDEÓK

KÉPEK