A felvilágosodás, a francia forradalom és az ipari forradalom keltette változások a politikai gondolkodást sem hagyták változatlanul. A XIX. század első felében alakultak ki azok a politikai eszmék, amelyek a mai napig meghatározzák a politikáról való gondolkodásunkat.

Mint látni fogjuk, mindegyik eszmének többféle árnyalata van, mérsékelt és szélsőséges egyaránt.

A LIBERALIZMUS
(lat. liber = „szabad” - szabadelvűség)

A liberális eszmerendszer legfőbb gondolatai a felvilágosodásra vezethetők vissza. A legfontosabb értéknek az egyén szabadságát tartja. Az ideális állam jellemzői a liberalizmus szerint :

• biztosítja polgárai számára a polgári szabadságjogokat (szólás-, sajtó-, gyülekezési, vallásszabadság), érvényesül a törvény előtti egyenlőség
• nem ismer el semmiféle vallási, származási, nemzetiségi hovatartozásbeli megkülönböztetést (jogi egyenlőség).
• érvényesül az alkotmányosság, az uralkodói (állami) hatalmat korlátok közé szorítják, választott képviselőkből álló parlament hozza a törvényeket és ellenőrzi azok végrehajtását (népképviselet)
• a gazdaság állami beavatkozástól mentesen működik (szabad verseny), azaz mindenkinek tehetségétől függően esélye legyen a sikerre és a meggazdagodásra

Összességében a liberalizmus szerint az egyén szabadságát leginkább az állam hatalma fenyegetheti, ezért a legjobb, ha az állam minél kevésbé avatkozik bele az egyén életébe. A liberalizmus szerint az emberek felnőttek, ezért nem kell nekik megmondani, mit gondoljanak vagy tegyenek. Mindent szabad, ami nem sérti mások jogait.

A liberalizmus szélsőséges változata az egyén abszolút jogait hangsúlyozza, az államnak pedig szinte semmilyen befolyást nem enged - ami adott esetben a társadalmi különbségek növekedéséhez és anarchiához vezethet.

A NACIONALIZMUS
(lat. natio = „nemzet”)

Közhely, hogy a középkorban nem létezett nemzeti érzés: minden ember kisebb csoportok (pl. céh, rend, kolostor) tagja volt, az országokat pedig az uralkodó iránti személyes hűség tartotta össze. Lassanként kialakult egyfajta kötődés a szülőföldhöz (patriotizmus), ám ez a XVIII. századig elég gyenge maradt.

A francia forradalom nyomán jelentek meg a nemzetek a mai formájukban. Innentől válnak fontossá a nemzeti összetartást kifejező dolgok: közös nyelv, kultúra, történelem; jelképek (pl. zászló, himnuszok ekkor születnek meg). A nacionalizmus - a liberalizmushoz hasonlóan - nem ismer el semmiféle vallási, származási megkülönböztetést, azonban a legfontosabbnak nem az egyént, hanem a nemzetet tartja.

A nacionalisták célja a nemzetállam létrehozása volt.

• a német és olasz területeken a nemzetállam létrehozása a politikai egyesítést jelentette,
• Kelet-Európa soknemzetiségű birodalmaiban (Habsburg, Oszmán, Orosz Birodalom) azonban a nemzetiségi mozgalmak inkább széthúzó erőt jelentettek

A nacionalizmus a XIX. sz. első felében pozitív szerepet játszott a nemzetállamok, nemzeti nyelv, nemzeti kultúra kialakulásában. A század második felében már gyakran más nemzetek rovására kívánta érvényre juttatni saját nemzete érdekeit - ez a nacionalizmus szélsőséges változata (sovinizmus).

A KONZERVATIVIZMUS
(lat. conservare = „megőriz”)

A konzervativizmus a francia forradalom egyes jelenségeivel (terror, régi értékek tagadása, vallásellenesség) szembeni ellenhatásként jött létre.

Alapelvei:

• a fennálló életforma, erkölcs, szokás stb. megőrzése, a múlt, a hagyományok, a tekintély és az intézmények (pl. királyi hatalom) tisztelete jellemzi
• a fokozatos (szerves) fejlődést szorgalmazza, ezzel szembefordul a forradalmat kísérő erőszakkal és felfordulással
• fontosnak tartja a közösségeket (család, egyházak) - az egyén szabadságával szemben inkább a közösség összetartó erejét hangsúlyozzák

A konzervativizmus alapvető értéke a rend, a kiszámíthatóság, a biztonság, ezért ragaszkodik az ember életének megszokott kereteihez (szokások, közösségek).

A XIX. század első felében a konzervativizmus szemben állt a forradalmi eszmének számító liberalizmussal és nacionalizmussal. A konzervativizmust képviselte a Szent Szövetség is.

Ugyanakkor a fejlődést elutasító, a régi rend változatlan fenntartását szorgalmazók is a konzervativizmus egy szélsőségesen merev változatát vallják.

A SZOCIALIZMUS
(lat. sociare = társulni)

Amint arról már szó volt, az ipari forradalom növelte a társadalmi különbségeket és a végletekig kiszolgáltatottá tette az újonnan létrejövő ipari munkásságot.

A szocialisták számára a legfőbb érték az egyenlőség: nem elég, ha mindenki megkapja a szabadságjogokat, hanem az államnak aktívan segítenie kell a rászorulókon, ha kell, a tehetősebbek rovására (pl. nagybirtokok szétosztása a földnélküliek között, plusz adók) - tehát nem csak jogi, hanem vagyoni egyenlőségről van szó. Ennek eszköze a magántulajdon korlátozása, ez a gondolat már a felvilágosodásnál megjelent.

A szocializmus nem egyénekben, hanem osztályokban (pl. munkásosztály) gondolkodik.

Az első szocialisták megpróbáltak elméleti és gyakorlati megoldásokat keresni, amelyek megvalósíthatatlannak bizonyultak - emiatt utópistáknak nevezzük őket (utópia: elképzelés egy jobb világról). Két példa:

• Charles Fourier: angol kereskedő, szerinte az embereknek kis, szervezett közösségekben (falanszterekben) kellene élniük, ahol minden tulajdon közös, és tudományosan irányítják (pl. Madách Az ember tragédiájában is van egy ilyen jelenet); mindenki egyenlően részesedik a közös javakból
• Robert Owen: angol gyáros, gyárában kedvező munkafeltételekkel dolgoztak a munkások, akiknek a gyár mellett iskolát, kórházat is alapított - végül tönkrement

A marxizmus (kommunizmus)

Ez a szocializmus legszélsőségesebb és legnagyobb hatású változata. Alapítói Karl Marx és Friedrich Engels német filozófusok (1848: Kommunista Kiáltvány, 1867: A tőke).

Marxék az emberi történelmet szakaszokra osztották (ősközösség, rabszolgatartó rendszer, feudalizmus, kapitalizmus, szocializmus, kommunizmus). Elméletük szerint az ősközösségben nem volt magántulajdon, de amikor ez megjelent, akkor kialakult két osztály: elnyomók és elnyomottak - ezek különböző neveken minden történelmi korszakban megtalálhatók. Az elnyomók és az elnyomottak között osztályharc dúl, ennek révén egyre fejlettebb társadalmak jönnek létre, azonban az osztályharc mindenütt újra megjelenik, amíg magántulajdon van.

A kapitalizmus korában az osztályharc a tőkések (burzsoázia) és a munkások (proletárok) között folyik, de Marxék szerint a jövőben a proletároknak fel kell lázadniuk és erőszakkal meg kell szerezniük a hatalmat, hogy létrehozzák a saját államukat (proletárdiktatúra). A proletárdiktatúra felszámolja a magántulajdont, így megszűnnek a társadalmi osztályok is - ez fog elvezetni a "történelem végéhez", a boldog egyenlőség korához (kommunizmus).

A marxizmus azért szélsőséges eszme, mert célját forradalommal, erőszakkal kívánja megvalósítani. Ennek megfelelően, amikor a XX. században megpróbálták megvalósítani, diktatúrát és szenvedést hozott. Ugyanakkor a XIX-XX. században rendkívül nagy hatású eszme volt, hiszen a teljes egyenlőség ígéretével és az oda vezető út pontos leírásával egyfajta "vallásos" világképet adott.

FORRÁSOK
1. Mill
2. Arndt
3. Mazzini
4. Burke
5. Fourier
6. Marx

VIDEÓK

KÉPEK