1. Froissart krónikája (XIV. század)

A várúrnő, miután legjobb belátása szerint eligazította személyzetét, derűs arccal tért vissza a még mindig gondolataiba merült királyhoz [III. Edward], és így szólt hozzá: „Jó uram, min töpreng felséged oly igen erősen? Úgy vélem, nem illik ez felségedhez (tisztesség ne essék szólván), hanem inkább örülnie, vigadnia kellene az ellenség elűzésén, hisz be sem merte várni felségedet; a többi dologgal való törődést hagyja felséged másokra.”

A király válaszolt: „Ó kedves hölgyem, mióta ide beléptem, oly nagy gond kerített hatalmába, amilyenre nem számíthattam. Ez jár a fejemben egyre, és nem tudom, mi lesz még belőle, de most e gondot szívemből ki nem űzhetem.”

„Ah, jó uram – így a hölgy –, felségednek derűs arcot kell mutatnia emberei előtt, hogy bátorságot öntsön beléjük. Hagyja másra a gondot, s az elmélkedést. Isten segedelmére volt felségednek minden dolgában, megadta, hogy felséged a világ egyik legrettenetesebb uralkodójának mondhassa magát. Ha a skót király csorbát ejtett is felséged becsületén, nem nehéz bármikor kiköszörülni azt, hiszen így történt mindig is. Hagyja hát a gondokat felséged, jöjjön a nagyterembe, lovagjaihoz. Tüstént tálalva az ebéd.”

„Ah szép hölgy – szólt a király –, más az, ami szívemet nyomja. Kecses tartásod, tökéletes viselkedésed, nemességed és páratlan szépséged úgy rabul ejtett, hogy igaz szeretődnek kell lennem. Szeretném, ha neked is kedvedre való volna, szeretném, ha te is szeretnél, mert engem még a visszautasítás sem tántoríthat el.”

Megdöbbent e szavakra a derék hölgy, és ezt mondta: „Nagy jó uram, ne gúnyolódjék velem, ne akarjon próbára tenni. El nem hihetem, nem is gondolhatom, hogy komolyan beszél felséged, hogy ilyen nemes uralkodónak akárcsak eszébe is juthat, hogy szégyent hozzon rám és férjemre, e bátor lovagra, aki oly híven szolgálta urát, aki még mindig fogságot szenved hűségéért. Bizonyos, hogy felségednek nem válnék ez becsületére. Jó uram, soha ilyen gondolatom nekem nem támadt, és nem is fog soha támadni senki emberfiáért, ha Isten kegyes hozzám. Ha előfordulna ez velem, éppen felségednek kellene kárhoztatnia miatta, sőt nem csupán kárhoztatnia, hanem testemben megbüntetnie, mint legfőbb uramnak."

a) Hogyan udvarol a király a hölgynek?
b) Állapítsd meg, mire hivatkozva utasítja el a királyt a hölgy!

2. Aacheni Alberich az első keresztes hadjáratról (XII. század)

Nem tudom, hogy Isten ítéletéből-e vagy megtévelyedésből, kegyetlen lélekkel támadtak, a különféle városokban szétszórt zsidóság ellen; kegyetlenül gyilkolták őket, különösen Lotaringiában, és azt állították, hogy e keresztény hit ellenségei elleni szolgálatuknak és hadjáratuknak a kezdete. A zsidókat először Köln városában kezdték öldökölni a polgárok: meglepetésszerűen megrohanták kis gyülekezetüket, sokukat súlyosan megsebesítettek, másokat felkoncoltak, házaikat és a zsinagógákat feldúlták, a sok-sok pénzt egymás közt felosztották. E kegyetlenségek láttára az éjszaka leple alatt mintegy kétszázan hajón Nassauba akartak menekülni. A zarándokok és keresztesek azonban észrevették őket és egyet sem hagytak életben közülük, hanem valamennyit lemészárolták és mindenüket zsákmányul ejtették.

Ezek után [...] Mainzba érkeztek. [...] A városban lakó zsidók, [...] mivel tudták, hogy oly nagy sokaságtól meg nem menekülhetnek, oltalmat remélve Routhard püspökhöz fordultak és rengeteg kincset bíztak őrizetére és becsületére. Igen bíztak védelmében, lévén ő a város püspöke. A város főpapja a zsidóktól átvett hallatlanul sok pénzt gondosan biztonságba helyezte, őket magukat házának igen tágas tetőteraszán [...] biztonságba helyezte, hogy ezen az igen biztos és nagyon erős helyen épen és egészségesen megmaradjanak. Azonban [a támadók] napfelkeltekor nyíllal és lándzsával támadnak a tetőn tartózkodó zsidókra. Betörik a zárakat és kapukat, és mintegy hétszáz zsidót megölnek.

a) Miért pont a keresztes háborúk idején vált gyakoribbá a zsidók elleni erőszak?
b) Milyen okokból támadták meg a zsidókat?
c) Miért nem védték meg a hatóságok a zsidóságot?