Források: A Rákóczi-szabadságharc (10.2.9)

1. II. Rákóczi Ferenc brezáni kiáltványa (1703)

Ismét felszakadnak a híres magyar nemzet sebei, a nemzet megsértett szabadságának annyiszor mostohán kezelt sebesülése…

A) Az oly sok nagy mozgalom legfőbb oka most is mindig - az ősi törvények szégyenletes eltörlése … kierőszakolták a beleegyezést, s az országnak a szabad királyválasztásban oly sok századon át csorbítatlan érvényben fennálló arany szabadságát szolgai átváltozással örökletes királyság képére alakították át. Hogy pedig annál jobban növeljék uralmukat, kikényszerítették az ország főurai egyetértését, s a saját uralmuk érdekében gyalázatos módon eltörölték ama nagy Jeruzsálemi Endre király nagyfontosságú törvényét, amely a nemzet dicsőségére magába foglalta az összes rendek sarkallatos szabadságjogait a mai napig kiható érvénnyel, s örökre megadta azt a jogot, hogy törvénysértés esetében szembeszegülhessen a királyokkal…

B) Szomorú látvány, hogy ezt a nemzetet, mely Marsnak ugyancsak híve, most megfosztják érdemeitől … s a háttérbe szorított vitézséget páratlanul megcsúfolva egy idegen népségnek adva prédául olyan nyíltan, hogy alig találni egy-egy erőd élén magyar embert.

C) Általános a felfordulás az országban; az uralkodás új módja jelent meg: az ország minden ügyintézését az udvari tanács bitorolja mohón, hogy puszta paranccsal önkényesen rendelkezhessék; valamint kizárják az ország nemeseit minden tanácskozásból, s minden, az ország közügyeit érintő ügyben nélkülünk határoznak felettünk. Mutatja ezt a karlovici (karlócai) békeszerződésnek nemrég nélkülünk történt megkötése …

D) Elborzad a lelkünk az újszerzeményi jog zsarnoki törekvéseik e műve puszta megemlítésére is … az ország területének nagy részét elvették törvényes birtokosától, és mellőzve a haza érdemes fiait, idegeneknek adományozták, csak azért, mert az országból kiszorították a törököt…

E) Szégyen elmondani, hogy a fizető képességét teljesen elvesztett népet milyen sokféle kétségbeesés gyötri … Az ország népe még most is széltében hangoztatja, hogy jobb a sorsa a hódító félhold alatt; az meg okmányokból bizonyítható, hogy az osztrákok évenkénti zsarolásai az ottománoknak fél évszázad alatt teljesített szolgáltatásokat is bőséggel elérik.

a) Vesd össze a szöveget az előző leckében tanult Habsburg-intézkedésekkel! Párosíts minden, betűvel megjelölt Rákóczi-idézethez egy-egy Habsburg-intézkedést!

 

2. Kuruc országgyűlési határozatok

A) Mai naptól fogvást [I.] József nem királyunk […], az ország pedig mondassék interregnumnak [uralkodó nélküli országnak] mindaddig, míg másik országgyűlés alatt királyt nem választunk. (Az ónodi országgyűlés határozata, 1707)

B) Azok megvigasztalására, akik mint paraszti sorúak vállalják vagy a jövőben vállalni fogják az ország szolgálatát, határozzuk és rendeljük, hogy mindazok, akik ennek a háborúnak a végéig hűségesen és állhatatosan kitartanak, […] földesuraik joghatósága alól örökre felszabadítottak, szabadok és felmentettek legyenek; gondoskodni fog lakóhelyükről is a hajdúvárosok mintájára különleges kiváltságok adományozásával, ha a fenséges fejedelem előtt jelentkeznek. (A sárospataki országgyűlés határozata, 1708)

a) Mit mond ki az ónodi határozat?
b) Kiknek és mit ígér a sárospataki határozat?

 

3. A szatmári békéből (1711)

   Először. Az említett jeles Rákóczi Ferenc életének és összes […] javainak […] kegyelmet adunk.
   Másodszor. Valamennyi […] Rákóczi-követőnek […] ugyancsak megbocsátó kegyelmet adunk jóságosan.
   Harmadszor. A vallás ügyében érvényben hagyjuk az ország elfogadott törvényeit, ugyanúgy a vallás gyakorlását is […] kegyesen engedélyezzük. […]
   Kilencedszer. Amellett, hogy Magyarország és Erdély jogait, kiváltságait és szabadságjogait szentül és sértetlenül megtartjuk, […].
   Tizedszer. Sértetlenül megmarad nemcsak annak a lehetősége, hogy az elkövetkező országgyűlésen az egyéb sérelmeket előadhassák, hanem annak is, hogy mindarra, ami ténylegesen a nemzet üdvét és becsületét szolgálja, szabad kívánság formájában, kellő tisztelettel és törvényes úton, a királyi kegyes jóváhagyást is megkérhessék […].

a) Rendezd táblázatba a Rákóczi kiáltványában megfogalmazott sérelmeket és a szatmári béke rendelkezéseinek főbb pontjait! Mely kérdésekben engedett a dinasztia, és melyekben a magyar rendek? Mely sérelmeket nem orvosolták?