1. A nemzetiségi törvény (1868)

Minthogy Magyarország összes honpolgárai az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan, egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja [...]:
   1.§. A nemzet politikai egységénél fogva Magyarország államnyelve a magyar lévén, a magyar országgyűlés tanácskozásai és ügykezelési nyelve ezentúl is a magyar; a törvények magyar nyelven alkottatnak, de az országban lakó minden más nemzetiség nyelvén is hiteles fordításban kiadandók. [...]
   3.§. Törvényhatósági [megyei, városi, községi] gyűlésekben mindaz, aki ott szólás jogával bír, akár magyarul szólhat, akár anyanyelvén, ha az nem magyar. [...]
   6.§. A törvényhatósági tisztviselők saját törvényhatóságaik területén a községekkel, gyülekezetekkel, egyesületekkel, intézetekkel és magánosokkal való hivatalos érintkezésben a lehetőségig ezek anyanyelvét használják. [...]
   8.§. A bíró [...] a panaszt vagy kérelmet a panasz vagy kérelem nyelvén intézi el; kihallgatást, tanúkihallgatást, szemlét és más bírói cselekményeket [...] a perben álló felek, illetve a kihallgatott személyek nyelvén eszközli. [...]
   14.§. Az egyházközségek [...] iskoláikban az oktatásnak nyelvét tetszés szerint határozhatják meg. [...]
   17.§. Az állam [...] köteles az állami tanintézetekben a lehetőségig gondoskodni arról, hogy a hon bármely nemzetiségű, nagyobb tömegekben együtt élő polgárai az általuk lakott vidékek közelében anyanyelvükön képezhessék magukat egészen addig, hol magasabb akadémiai képzés kezdődik. [...]
   20.§. A községi gyűlések maguk választják jegyzőkönyvük s ügyvitelük nyelvét. A jegyzőkönyv egyszersmind azon nyelven is viendő, amelyen vitelét a szavazatképes tagoknak egy ötöde szükségesnek látja.
   21.§. Községi tisztviselők a községbeliekkel való érintkezésben azok nyelvét kötelesek használni. [...]
   26.§. Valamint eddig is jogában állott bármely egyes honpolgárnak éppen úgy, mint a községeknek, egyházaknak, egyház-községeknek úgy ezentúl is jogában áll saját erejükkel, vagy társulás útján alsó, közép és felső tanodákat felállítani. E végből, s a nyelv, művészet, tudomány, gazdaság, ipar- és kereskedelem előmozdítására szolgáló más intézetek felállítása végett is. az egyes honpolgárok az állam törvényszabta felügyelete alatt társulatokba, vagy egyletekbe összeállhatnak, és összeállván szabályokat alkothatnak, az államkormány által helybenhagyott szabályok értelmében eljárhatnak, pénzalapot gyűjthetnek, és azt, ugyan az államkormány felügyelete alatt nemzetiségi törvényes igényeiknek is megfelelően kezelhetik.

a) Gyűjtsük össze a nemzetiségek számára biztosított jogokat!
b) Állapítsuk meg, milyen elvi alapokon és mely szintig biztosították a nemzetiségi lét szabadságát!
c) Hogyan igyekezett megoldani a törvény a vegyes lakosságú területek problémáját?

2. A horvát-magyar kiegyezés (1868)

Miután Horvát- és Szlavónországok századok óta, mind jogilag, mind tettleg, Szent István koronájához tartoztak, s a sanctio pragmaticában is ki van mondva, hogy a magyar korona országai is elválaszthatatlanok egymástól: ezen alapokon, egyrészről Magyarország, másrészről Horvát- és Szlavónországok, a közöttük fennforgó közjogi kérdések kiegyenlítésére nézve, a következő egyezményt kötötték: [...]
   47.§. Mindazon tárgyakra nézve, melyek ez egyezményben a közös országgyűlésnek és központi kormánynak nincsenek fenntartva, Horvát-, Szlavón- és Dalmátországokat mind a törvényhozás, mind a végrehajtás körében teljes önkormányzati jog (autonómia) illeti.
   48.§. Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok önkormányzati joga ez okból mind törvényhozási, mind kormányzati tekintetben kiterjed azon országok beligazgatási, vallási és közoktatási ügyeire s az igazságügyre, ide értve a tengerészeti jog kiszolgáltatásán kívül a törvénykezést is, minden fokozatán. [...]
   50.§. Az autonóm országos kormányzat élén Horvát-, Szlavón- és Dalmátországokban a bán áll, ki a horvát-szlavón-dalmát országgyűlésnek felelős.
   51.§. A horvát-, szlavón- és dalmátországi bánt, a magyar királyi közös miniszterelnök ajánlatára és ellenjegyzése mellett, ő császári és apostoli királyi Felsége nevezi ki. [...]
   57.§. Horvát-Szlavónországok határai között a közös kormányzat közegeinek hivatalos nyelvéül is a horvát nyelv állapíttatik meg.

a) Mivel rendelkeztek a horvátok a törvény értelmében? Mivel indokolja a törvény a horvátok külön státuszát?
b) Tárjuk fel, mely területeken önálló Horvátország? Vessük ezt össze a többi nemzetiség kívánalmaival!

3. Apponyi Albert kultuszminiszter által beterjesztett oktatási törvény ("Lex Apponyi", 1907)

19. § A nem magyar tanítási nyelvű elemi iskolákban, akár részesülnek állami segélyben, akár nem, a magyar nyelv a mindennapi tanfolyam valamennyi osztályában a vallás- és közoktatásügyi miniszter által a hitfelekezeti iskolafenntartó meghallgatásával megállapított tanítási terv szerint és kijelölt óraszámban oly mértékben tanítandó, hogy a nem magyar anyanyelvű gyermek a negyedik évfolyam bevégeztével gondolatait magyarul élőszóval és írásban érthetően ki tudja fejezni.

a) Mi lehetett a törvény célja?
b) Értékeljük a törvényt a megvalósíthatóság szempontjából!
c) Vessük össze a szöveget a magyarul tudók arányáról készült adatokkal!

4. A román nemzetiségi vezetők memoranduma (1892)

Császári és királyi apostoli fenség! Legkegyelmesebb Urunk!

Felséged magyar koronája országai román nemzetiségű választóinak képviselői, akik 1892. évi január 20. és 21-én Nagyszebenben választói konferenciára gyűltek össze, megállapították, hogy megbízóik, elégedetlenek lévén az 1866–68. években bevezetett kormányzati rendszer és közéletünk egész azóta lefolyt fejlődése következtében beállott helyzetükkel, szomorú tapasztalataik után, többé nem bízhatnak sem a budapesti országgyűlésben, sem a magyar kormányban, a hosszú és beható megfontolás után ez alkalommal is egyöntetűen arra a véleményre jutottak, hogy hazafiúi bölcsesség kérdése, hogy románok ne kíséreljék meg többé azon jogok gyakorlását, hogy az országgyűlésbe képviselőket válasszanak, hanem tekintsék magukat úgy, mint akik hazájuk országgyűlésében nincsenek képviselve. [...]

Felséged tudomására hozzák azokat a tényeket, melyek a románokat, a Monarchia egyik leghűségesebb és türelmesebb népét arra kényszerítették, hogy egyelőre lemondjanak legfontosabb jogaik gyakorlásáról, melyeket Felséged kegyelméből nyertek, jutalmul a vagyon- és véráldozatért, melyet az uralkodóház dicsőségéért és a Monarchiáért hoztak. [...]

Ennek a [magyar] nemzeti hegemóniának a biztosítására irányuló törekvés nyomta rá jellemző bélyegét egész alkotmányos életünkre az elmúlt 25 év folyamán. Ez az állampolitika a legteljesebben ellentétben áll politikai életünk egész történeti fejlődésével, ellentmond a román nép hagyományos politikai törekvéseinek és nemzeti létérdekeinek, ugyanakkor, midőn ellenkezik az újkori alkotmányos államszervezet követelményeivel is. [...]

A román nép akkor, éppúgy mint azelőtt és azóta mindig, ezer éves történeti jogaira támaszkodva, az őt néptestvéreinek száma, etnikai és földrajzi helyzete, valamint tulajdonságai révén megillető jelentősége alapján mindig arra törekedett, hogy megvédje nemzeti jogait, melyekről sohasem mondott le.

a) Mi volt a Memorandum célja? Milyen magatartást helyez kilátásba e cél eléréséért?
b) Mivel vádolja az irat a magyar politikát?
c) Milyen politikai célt akartak elérni a román vezetők?
d) Nézzünk utána, mi lett a Memorandum sorsa!

5. A zsidóság emancipációja 

A) Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottnak nyilváníttatnak. Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntettetik. (Részlet az 1867. évi törvényekből)

B) Az izraelita vallás törvényesen bevett vallásnak nyilváníttatik. [...] Mindenki szabadon vallhat és követhet bármely hitet vagy vallást, és az ország törvényeinek, valamint a közerkölcsiség kívánalmainak korlátai között külsőképpen is kifejezheti és gyakorolhatja. Senkit sem szabad törvényekbe vagy közerkölcsiségbe nem ütköző vallási szertartás gyakorlásában akadályozni, avagy hitével nem egyező vallási cselekmény teljesítésére kényszeríteni. [...] A polgári és politikai jogok gyakorlására való képesség a hitvallástól teljesen független. (Részletek az 1895. évi törvényekből)

a) Állapítsuk meg, milyen elvet mond ki a törvény!

6. Országos cigányösszeírás (1893)

A CZIGÁNYOK ÖSSZES LÉTSZÁMA

[...] Az összeírás számadatait tekintve mindenekelőtt meglepő a czigányok általános nagy száma:
274 940, ami háromszorosa annak, ahány czigány anyanyelvűt az 1890-es népszámlálás megállapított. De a népszámlálás csak a czigány anyanyelvűeket vette számba, a czigány összeírás pedig a czigány származásúakat. Anyanyelv szerint ezek közt csak 82 405 volt czigány, tehát valami 10%-kal kevesebb, mint amennyit az utolsó népszámlálás kimutatott. [...] 

Az összes czigányok nagy számának (274 940) majdnem 9/10-e (243 432) állandóan letelepedettnek vétetett fel, aránylag nem nagy százalék (valami 7½) esik a huzamosabb ideig tartózkodóknak bizonytalan kategóriájába (20 406), míg a határozottan vándorczigánynak összeírtak immár nem mutatnak valami ijesztő számot (8938). 

a) Állapítsuk meg, mi alapján határozta meg a felmérés, hogy kik tartoznak a cigányság körébe! Miben különbözik ez a többi nemzetiség megítélésétől?
b) Hogyan határozta meg az 1890-es népszámlálás a cigányságot? Vessük össze és elemezzük a népszámlálási adatokat és a felmérés eredményeit!
c) Mekkora volt a korszakban a cigányság százalékos aránya a magyarországi társadalmon belül?
d) Jellemezzük a forrás alapján a cigányság zömének életmódját! Milyen változások figyelhetők meg, s hogyan viszonyul ehhez a kormányzat?