A FORRADALMAK UTÁN

Az 1848-49-es forradalmakat a konzervatív nagyhatalmak elfojtották. A forradalmak során bevezetett reformok közül csak a társadalmi változások bizonyultak maradandóaknak (pl. jobbágyfelszabadítás). Sem az alkotmányosság megteremtése, sem a nemzeti egység létrehozása nem sikerült. Ezek a célok a következő kb. 20 év során valósultak meg: 1871-ig létrejöttek az alkotmányos nemzetállamok.

A forradalmi hullám elcsendesülésével más eszközök kerültek előtérbe. A politikát immár nem a romantikus szemléletű forradalmárok, hanem a higgadt reálpolitikusok irányították. A tömegmozgalmak és népfelkelések helyét a tárgyalások, szerződések és korlátozott, gyors lefolyású háborúk vették át.

III. NAPÓLEON URALMA FRANCIAORSZÁGBAN

1848-ban háromnapos utcai harcok során elűzték Lajos Fülöpöt, és kikiáltották a köztársaságot; köztársasági elnökké Louis Bonapartét, Napóleon unokaöccsét válaszották.

A Második Köztársaság nem tartott sokáig: Bonaparte előbb 10 évre meghosszabbíttatja az elnöki megbízatását, majd 1851-ben államcsínyt hajtott végre, azaz erőszakkal magához ragadta a hatalmat. III. Napóleon néven császárrá koronáztatta magát, majd új címét népszavazással (!) erősítette meg. (II. Napóleonnak I. Napóleon korán meghalt fiát, a Sasfiókot tekintették.) Ezzel kezdetét vette a II. császárság korszaka (1852-1870). 

Belpolitika: Napóleon diktátorként kormányzott, ugyanakkor megőrizte a köztársasági intézményeket (pl. nemzetgyűlés).

• fennmaradt az 1848-ban bevezetett általános választójog, de a nemzetgyűlés hatalma kicsi volt, Napóleon egy szűk csoporttal irányította az országot, és ha kellett, a döntéseit a nemzetgyűlés ellenében népszavazással erősítette meg
• népszerű diktátor volt, ennek okai a következők: 1. a franciákban még élt a napóleoni dicsőség emléke, és ezt III. Napóleon ügyesen kihasználta, 2. uralma alatt gazdasági fellendülés következett be, a tömegek életszínvonala nőtt
• Napóleon politikájának a lényege az volt, hogy minden társadalmi rétegnek ígért valamit, noha ígéretei olykor ellentmondtak egymásnak (pl. a tőkéseknek új gazdasági lehetőségeket, a munkásoknak a tőke visszaszorítását)
• említésre érdemes még, hogy Hausmann báró vezetésével átépítette Párizst, amely ekkor vált azzá a modern várossá, amely a századfordulótól kezdve Európa kulturális központja lett

Külpolitika: a népszerűség hajhászása miatt III. Napóleon sok külpolitikai konfliktusba sodorta Franciaországot. Ez kezdetben sikeres volt, de később a bukásához vezetett.

• 1853-56 között részt vett a krími háborúban Oroszország ellen, a békében visszaszorították Oroszország európai befolyását,
• 1859-ben Piemonttal együtt győztes háborút vívott Ausztria ellen, a békében megszerzezte Nizzát és Savoyát,
• "mexikói kalandja": 1862-ben elfoglalta Mexikót és trónra ültetette Habsburg Miksát. A mexikói ellenállás és az amerikai tiltakozás miatt végül a francia csapatok kivonultak, Miksát a mexikóiak '67-ben kivégzezték (ez csorbította Napóleon tekintélyét is)

III. Napóleon bukását végül az 1870-71-es porosz-francia háborúban bekövetkező veresége okozta. Ő maga is fogságba került, majd Angliába emigrált. Ezzel rendszere megbukott, Franciaország újra köztársaság lett.

OROSZORSZÁG - A KRÍMI HÁBORÚ

Oroszországot nem érintették a forradalmak, sőt I. Miklós cár (1825-55) segített leverni pl. a magyar forradalmat. Így tehát az ország helyzete megerősödött ("Európa csendőre"). I. Miklós cár ezért elérkezettnek látta az időt a régi orosz külpolitikai cél megvalósítására: a fekete-tengeri tengerszorosok megszerzésére. Ahhoz, hogy ezt elérhessék és így kijuthassanak a Földközi-tengerre, az oroszoknak a törökökkel kellett háborúzniuk.

Így tört ki a krími háború (1853-56):

• a háború az oroszok fölényével indult
• azonban az angolok és a franciák váratlanul a törökök mellé állnak (inkább a gyenge törökök, mint az oroszok legyenek a Fekete-tengeren), és partra szálltak a Krím-félszigeten; eközben Ausztria "hálátlan" módon semleges maradt,
• hosszú ostrom után elesett Szevasztopol, a fekete-tengeri orosz flotta fő bázisa

A krími háború megmutatta, hogy a modern háborúk óriási emberi áldozatot követelhetnek: 600 000 orosz és 150 000 szövetséges katona halt meg. Nagyobb részük nem a sebesülésekbe, hanem az ellátatlanság miatti járványokba és fertőzésekbe halt bele.

A krími háború 1815 óta az első, nagyhatalmak között vívott háború volt. Emiatt ezzel a háborúval végérvényesen megszűnt a Szent Szövetség, a nagyhatalmak forradalmak elleni szövetsége, és a helyét ismét a nagyhatalmi vetélkedés vette át.

A háború alatt I. Miklós cár meghalt, utódja, II. Sándor lett. Oroszország kénytelen volt elismerni a vereségét és aláírni a békét:

• a Fekete-tengert semleges zónának nevezték ki, ahová hadihajók nem léphetnek be,
• a nyugati hatalmak garantálták Törökország területi épségét.

A krími háború következményei 1.: reformok Oroszországban

II. Sándor cár (1855-1881) belátta, hogy országa elmaradott a nyugati hatalmakhoz képest, ezért reformokat határozott el. (A nyugatiak pl. a Krímben azonnal vasútvonalakat építettek, így Angliából gyorsabban jutott el hozzájuk az utánpótlás, mint a közelebb lévő, ám utánpótlásukat rossz utakon, szekereken szállító oroszoké.)

1861-ben rendelettel felszabadította a jobbágyokat. Az orosz jobbágyoknak azonban saját maguknak kellett kifizetniük a földesuraik kárpótlását, így sokan tönkre mentek és a városokba költöztek. A cár korszerűsítette a közigazgatást is.

II. Sándor reformjai legalábbis annyira modernizálták a birodalmat, hogy itt is elkezdődhessen az iparosodás, de azért Oroszország továbbra is Európa legelmaradottabb területe maradt. Ugyanakkor viszont az 1863-as lengyel felkelést leverték. (A felkelés az orosz elnyomáson kívül azért tört ki, mert a jobbágyfelszabadítás a lengyel területekre nem vonatkozott.)

A krími háború következményei 2.: Románia létrejötte

A nagyhatalmak célszerűnek látták elválasztani egymástól az Orosz és az Oszmán Birodalmakat, és erre a kettejük között fekvő két román fejedelemség, Havasalföld és Moldva megerősítése látszott a legalkalmasabbnak. A nagyhatalmak beleegyezésével 1859-ben ugyanaz a személy, Alexandru Ioan Cuza ezredes lett mindkét állam fejedelme (azaz perszonálunió alakult ki). 1862-ben a két állam hivatalosan is egyesült Román Fejedelemség néven, Bukarest fővárossal.

Cuza fejedelemsége alatt megindult az ország modernizációja: megszüntették a cenzúrát, felszabadították a jobbágyokat (1864), majd az 1866-os alkotmány létrehozta a parlamentáris intézményeket. (Románia végül 1877-ban vált függetlenné az Oszmán Birodalomtól, s 1881-től királyságként működött.)

FORRÁSOK
1. Louis Bonaparte felhívása
2. Az 1856-os párizsi béke

VIDEÓK

KÉPEK

1. III. Napóleon rendszere