1. Részlet Pázmány Péter egy írásából (XVII. század)

Ez könyvnek második részében szemlátomást megmutatom, hogy az tőlünk elszakadt lutheristák és kálvinisták vallása oly új, hogy soha csak egy ember sem volt az aposotoloktul fogva Luther és Calvinusig, ki azt vallotta volna, az mit ezek […] Az harmadik részében azt mutatom meg, hogy az mi hitünk nem új, és nem emberi találmány. Az negyedik részben bebizonyítom, hogy az egyházi emberek gonosz [erkölcstelen, kicsapongó] élete semmit nem árt az igaz vallásnak; az lutheristáknak pedig önnönmagok írásibúl megmutatom, hogy sokkal gonoszb és feslettebb életük ők az régebb hitű keresztyéneknél. Az ötödik részben bemutatom, hogy mi bálványozók nem vagyunk. Végezetre az hatodikban megmutatom, hogy nem mi, hanem a lutheristák az okai minden nyomoruságinknak és kárvallásinknak. […] Azt mondod, és igazán [helyesen] is mondod, hogy Magyarország ötszáz esztendeig erős és a töröknek rettenetes ország volt, melybe sok jó fejedelmek voltak. […] Ez ha így vagyon Magyari uram: […] hogy mered azt mondani, hogy az mi vallásunk oka ez romlásnak? […] Az te magad vallásából megtetszik tehát, hogy […] akkor kezdett romlani [az ország], mikor ti támadátok [mikor megjelent a reformáció] Lajos király idejében.

a) Milyen érveket hoz fel a katolicizmus védelmében az érsek?
b) Mivel vádolja a protestánsokat?

2. Kemény János Pázmány Péterrel való találkozásáról (1629)

Az említett Pázmány mondja vala egykor nála létemben. Átkozott ember volna, ki titeket erdélyieket arra kisztetne, hogy töröktől elszakadjatok, ellene rugoldozzatok, míg Isten az kereszténységen másképp nem könyörül, mert ti azok torkában laktok. Oda annak okáért adjátok meg, azmivel tartoztok, ide tartsatok csak jó correspondentiát [kapcsolatot], mert itt keresztény fejedelemmel van dolgotok... adománytok nem kell, az törököt töltsétek adománytokkal. Mert noha […] nékünk elégséges hitelünk, tekéntetünk van mostan az mi kegyelmes keresztény császárunk előtt, de csak addig durál [tart] az német nemzet előtt, míglen Erdélyben magyar fejedelem hallatik floreálni [virágozni], azontúl mindjárt contemptusban [megvetésben] jutván, gallérink alá pökik az német, akár pap, akár barát vagy akárki légyen.

a) Fogalmazd meg, hogy a katolikus egyházfő miként vélekedik Erdély szerepéről!
b) Kinél olvashattunk hasonló véleményt?

3. Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való orvosság (1661)

Ím a kereszténységet mind előszámlálánk, s nyilván látjuk, ezektűl nem lehet a segítség úgy, hogy légyen fundamentuma [alapja] a mi szabadságunknak. De engedjük meg, lehessen, engedjük meg, sok idegen népek jönnek segítségünkre, de ha idegenen fog állani a hadakozásnak administratiója [irányítása], bizonyára semmit nem bizakodhatunk. […]

Ne adja Isten azt, hogy az én pennám az idegen nemzeteknek akármelyikérül is igyekezzék gyalázatokat írnia: nem az én célom az, mert tudom minden nemzetnek maga dicsőségét elengedendőképpen mindennap históriákkal is bizonyítani; de azt a következtetést kévánom kimondani, hogy mi magyarok ne tegyünk fundamentumot senki vitézségében, hanem míg Isten ép kezet lábat adott kinek-kinek, azon erőlködjék, hogy az idegenek ne legyenek szükségesek fő részben, hanem járulékos segítségképpen, mert bizonyára az mi sebünk senkinek úgy nem fáj mint minekünk, senki nem érzi nyavalyánkat úgy mint mi. Tehát következik abból, hogy senki olyan serényen is nem nyúl az orvossághoz, mint minékünk kellene nyúlnunk, főképpen ha az az orvosság veszedelemmel jár.

Itt talán valaki engemet megszólít s kérdi tűlem: mit akarsz ezekből a sok beszédekből kihozni? Könnyű akárkinek is kimondani, prédikálni, de orvosság kell a betegnek, flastrom [tapasz] a sebnek. Én arra röviden felelek, meg is duplázom kiáltásomat: Fegyver, fegyver, fegyver kévántatik, és jó vitézi resolutio [elhatározás]! Ezen kívül én semmit sem tudok, sem mondok. Avagy azért, magyarok, evvel oltalmazzuk meg magunkat, avagy vitézül haljunk meg mindnyájan […]. Elfussunk? Nincs hová, sohun másutt Magyarországot meg nem találjuk, senki a maga országából barátságunkért ki nem mégyen, hogy minket helyeztessen belé.

a) Mire szólítja fel Zrínyi honfitársait?
b) Határozd meg Zrínyi legfontosabb politikai, katonai felismerését! Mely tényezők nyomán jutott erre a felismerésre a hadvezér?

4. Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való orvosság (1661)

Szükséges azért, hogy a magyar nemzet, ha ettül a fennforgó vésztül meg akar szabadulni, ha magának, posteritásának [utódjainak] megmaradást kíván, tartson fegyvert kezében; de nem úgy, mint eddig, hanem jóval is másképpen. Mert nem elég az, hogy minden particularis [magán] embernek legyen fegyver házánál, noha annak is úgy kell lenni, hanem hogy az ország tartson egy ármádát [hadsereget] lábon készen, aki mindenféle, minden órában, minden szempillantásban, télen, nyáron, oda mehessen, ahova szükség kévánja. Ez minden fundamentomja a mi megmaradásunknak, azért erről többet is kell szólanom. […]

Ez az armádia szükséges, hogy elegendő fizetéssel és minden provisióval administráltassék [szükségessel ellátassék]; oly fizetése legyen penig a vitézeknek, hogy azzal becsületesen hóról hóra beérje, magát ruházhassa, fegyverezhesse, és eledelére elég legyen neki. Mert én azt az ármádát örökösnek [állandónak] akarom lenni. Tehát arrul kell tennünk, a vitézlő nép - fogyatkozása miatt - ne kényszeríttessék kóborlani, lopni. […] Nem hiszem, hogy valaki kétségbe vonná, hogy katonai szolgálatra legalkalmasabb a parasztember, ki a szabad ég alatt a forróságban nő fel, a nap hevét tűri, az árnyékkal nem törődik, fűrdőkre nem vágyik, a gyönyöröket nem ismeri, egyszerű észjárású, kevéssel megelégedett, tagjai minden munkára meg vannak edzve, aki földmíves életében megszokta a vasszerszámokkal való munkát, az árokásást, a teherhordást; és – nem tudom miért – de kevésbé fél a haláltól az, aki kevesebb gyönyört ismer az életben.

a) Milyen jellegű haderőt kívánt felállítani Zrínyi?
b) Kiket és miért akart a haderőbe beszervezni?

5. Zrínyi halála Bethlen Miklós Önéletírásából

No elmenénk vadászni. […] Azonban odahozá a fátum [végzet] egy Póka nevű jágerét [vadász], ki mondá horvátul: én egy kant sebesítettem, mentem a vérin, ha utána mennénk, elveszthetnők. Az úr mindjárt mondá nekünk, Zichyvel ketten, látván hogy el akarunk menni véle: öcsémuraim, kegyelmetek csak maradjanak itt; […] csak meglátom mit mond ez a bolond, t.i. Póka, mindjárt visszajövök. Csak bocskorban lóra kapa, stuc [rövid puska] kezében, Póka után nyargala; […]

Egyszer csak hamar ihol nyargal Guzics [egy szolga] mondja a bátyjának: hamar a hintót, oda az úr. Menénk, amint a hintó nyargalhat, és osztán gyalog a sűrűbe béfuték én, hát ott fekszik, még a bal kezében, amint tetszett, a pulsus gyengén vert, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala. Majláni így beszélte: hogy amint Póka után bément a disznó vérin az erdőbe, amíg ők a lovakat kötözték, csak hallják a jajszót; Póka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgos fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; ő hozzá lő, elfut a kan, érkezik Guzics és Angelo, az úr felkél és mondja; rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott), sebtében állítsátok a sebnek vérét vele, az arra igen jó. Eléggé próbáltak véle, de híjába, csak elfolyt a vére, először ülni, azután hanyatt feküdni, végre csak meg kelle halni, mert a fején három seb vala: […] a harmadik, jobbfelől a fülén alól a nyaka csigánál ment bé, s elé a torka felé ment, és a nyakra járó minden inakat kettészakasztotta; az ölte meg, a vére elmenvén. Így lőn vége Zrínyi Miklósnak; csuda, olyan vitéz sem lőtt, sem vágott a kanhoz, stuc, spádé [kard] lévén nála.

a) Milyen gyanús körülmények miatt gondolhattak a kortársak merényletre?

6. Az 1681. évi törvényekből

   I. törvénycikk: És miután ugyancsak Ő felsége, a hü karok és rendek iránti atyai indulatának jóságos nyilvánításául, az elhunyt nádor helyett, mindjárt a jelen országgyűlés kezdetén, minden más országgyűlési tárgyalások előtt, új nádorválasztás végett, születési fényükkel és saját erényeikkel ékeskedő férfiakat kegyelmesen kijelölni méltóztatott, s […] gróf Eszterházy Pál urat, […] mindnyájuk közegyezésével s szavazatával, az ország nádorává választották […].
   V. törvénycikk: Az országlakók saját kárukra tapasztalták és napról-napra tapasztalják, mennyire ártalmas volt és ma is mennyire veszélyes a véghelyi bennszülött katonaságnak az utóbbi évek lázadásai idején nagyobb részben történt elbocsátása.
   1.§ Ezért, […] Ő felségének jóságos elhatározásához képest is, rendelték, hogy az említett bennszülött katonaságot […] az ország véghelyeire minél előbb visszaállítsák […].
   X. törvénycikk: A nemesek kiváltságos jogairól s az ország szabadságairól alkotott és királyi hitlevéllel megerősített törvényeket, […] Ő felségétől is megerősített összes kiváltságokat s az ország szabadságainak kedvező statutumokat [rendeleteket] megújítják, […]
   XII. törvénycikk: Az ország hűséges karainak és rendeinek alázatos folyamodására, Ő felsége jóságos beleegyezésével, a kivetett adó és illeték terheit, melyeket e mozgalmak alatt behoztak, és az ezek alapján bármiképpen követelt hátralékokat egyszerűen és teljesen eltörlik.

a) Fogalmazd meg röviden az egyes törvénycikkek lényegét!
b) Mely területeken és milyen mértékben lépett vissza Lipót a korábban általa szorgalmazott szabályozástól?
c) Mely csoportok, rétegek elégedhettek meg, s melyek nem a rendezéssel?