1. Jelentés Julianus barát útjáról (XIII. század első fele)

Ennek az országnak [volgai Bolgárország] egyik nagy városában, mely állítólag ötvenezer harcost tud kiállítani, a barát [Julianus] egy magyar nőt talált, aki a keresett földről erre a vidékre ment férjhez. Ez megmagyarázta a barátnak az utat, hogy merre menjen, s azt állította, hogy kétnapi járóföldre megtalálja azokat a magyarokat, akiket keresett. Így is történt.

Megtalálta pedig őket a nagy Etil folyó [Volga] mellett. Kik látván őt, s megértvén, hogy keresztény magyar, nagyon örvendeztek megérkezése felett. Körülvezették őt házaikon és falvaikon, és keresztény magyar véreik királyáról és országáról behatóan tudakozódtak. Bármit mondott nekik a hitről vagy egyebekről, a legfigyelmesebben hallgatták, mivel teljesen magyar a nyelvük: megértették őt, és ő is azokat. Pogányok, akiknek semmi tudomásuk nincs Istenről, de bálványt nem imádnak, hanem úgy élnek, mint az állatok. Földet nem művelnek, lóhúst, farkashúst esznek, kancatejet és vért isznak. Lovakban és fegyverekben bővelkednek, és igen bátrak a harcban. A régiek hagyományaiból tudják, hogy azok a magyarok tőlük származnak, de hogy hol vannak, nem volt tudomásuk róla.

a) Milyen életmódú népként írja le a jelentés a volgai magyarokat?
b) Hogyan viszonyul a keresztény szerző által készített jelentés a volgai magyarokhoz?
c) Mit bizonyít az a tény, hogy a Volga és a Káma vidékén a XIII. században magyar törzsek éltek? Mit nem lehet ezzel bebizonyítani?

2. Bíborbanszületett Konstantin: A birodalom kormányzásáról (950 körül)

A türkök [=magyarok] népe régen Kazáriához közel szerzett magának lakóhelyet, azon a helyen, melyet első vajdájuk nevéről Levediának neveznek. [...]

Ezután Leó, a krisztusszerető és dicső császár hívására átkeltek a Dunán, és megtámadván Simeont, teljesen legyőzték, és iramukban egészen Preszlavig hatoltak, bezárván őt Mundraga várába, visszatértek saját földjükre. Abban az időben Liüntika, Árpád fia volt a fejedelmük. Miután azonban Simeon újból kibékült a rómaiak császárával és bátorságban érezte magát, a besenyőkhöz küldött, és megegyezett velük, hogy leverik és megsemmisítik a türköket. És amikor a türkök hadjáratra mentek, a besenyők Simeonnal a türkök ellen jöttek, családjaikat teljesen megsemmisítették és földjük őrzésére hátrahagyott türköket gonoszul kiűzték onnét.

3. Részlet a Gesta Ungarorumnak nevezett XI. századi őskrónikából, a Budai Krónika alapján

Erre Árpád és a hét vezér benyomult Pannóniába, nem mint jövevény, hanem mint a föld örökös jogú birtokosa. Ekkor másik követet küldtek a fejedelemhez [Szvatopluk] és ezzel az üzenettel bocsátották el: "Árpád és emberei azt mondják neked, hogy azon a földön, amelyet megvettek, ne maradj tovább semmiképpen, mivel a földedet lovon, füvedet féken, vizedet nyergen megvették, és te szegénységed és kapzsiságod miatt a földet, füvet és vizet nekik engedted!" Midőn a fejedelemnek elmondták az üzenetet, így szólt: "Azt a lovat üssék agyon bunkósbottal, a féket dobják a rétre, a nyerget pedig vessék a Duna vizébe." Mire a követ így szólt: "S aztán az én uramnak [Árpádnak] mi kára lesz belőle? Ha lovat agyonütöd, az ő lovának adsz eledelt, ha az aranyos féket a fűbe dobod, kaszáláskor az ő emberei lelik meg, ha az aranyos nyerget Dunába veted, az ő halászai vonják ki a partra, s azok viszik haza! Akié a föld, a fű, a víz, azé minden!"

a) Milyen mondai hagyományra utal a szerző a „megvétel kapcsán”?
b) Hogyan következtethetünk a honfoglalás leírásából a magyarok életmódjára?
c) Milyen X. századi politikai realitások tárhatók fel a szövegből?