A MEZŐGAZDASÁG FEJLŐDÉSE - AZ ÉRETT KÖZÉPKOR

A kora középkori nagymértékű visszaesés után a X. századtól fejlődés indult el a mezőgazdaságban.

Új földhasznosítási módszerek terjedtek el:

• A szántóföldeket kezdetben ún. talajváltó rendszerrel művelték: a kiirtott erdő helyén lévő földet addig használták, amíg ki nem merült (10-30 év), azután más területet törtek fel, a régit pedig elhagyták - ez a módszer alacsony hozamot biztosított, ezért kevés embernek adott megélhetést.
• Fejlettebb módszer volt a kétnyomásos gazdálkodás: a földeket két részre osztották, az egyiket bevetették, a másikat pihentették (ugar) egy évig (állatokat legeltetnek rajta, azok trágyázzák), a következő évben fordítva; így nem merült ki olyan hamar a föld.
• A középkor legfejlettebb földhasznosítási eljárása a háromnyomásos gazdálkodás volt: a földet három részre osztották, 1. tavaszi vetés (búza), 2. őszi vetés (árpa, rozs), 3. ugar – itt csak a föld 1/3-a volt ugar, azaz nem hasznosított terület.

Új földművelési eszközök is megjelentek:

• Elterjedt a nehézeke, amivel keményebb földeket is fel tudtak szántani (új földek feltörése)
• Az állatok eke elé fogására a korábbi nyakhám helyett szügyhámot kezdtek használni (ez nem fojtogatta az állatot, jobban kihasználta az erejét); szintén ekkor terjed el a patkó és a kengyel.

A fejlődés hatására az ezredforduló után jelentős javulás állt be az emberek életszínvonalában. Több élelmet termeltek, tehát növekedett a népesség és ismét fellendült a kereskedelem is. Európa népessége a XI-XIII. században megduplázódott: 36 millióról 72 millióra. Ezt az új korszakot nevezzük virágzó vagy érett középkornak (XI-XIII. század).

A XI. századtól megindult Európa addig lakatlan részeinek betelepítése: a sűrűbben lakott területekről (főleg Nyugat-Európa) telepesek indulnak a ritkábban lakott részek (Közép- és Kelet-Európa) felé. Ezeket a telepeseket hospeseknek („vendég”) nevezték és a földesurak szívesen látták őket, hiszen új ismereteket és munkaerőt jelentettek. A hospeseknek gyakran kiváltságokat adtak, pl. pár évtizedre mentesültek a földesúri szolgáltatások alól.

A KÖZÉPKORI VÁROSOK

Európa városainak egy része római eredetű, azonban a népvándorlás során elnéptelenedtek. A városok a X-XI. századtól éledtek fel újra Nyugat-Európában. Bizonyos tényezők elősegítették város kialakulását, mert ezeken a területeken szívesen telepedtek le a kereskedők és a kézművesek:

• kereskedelmi utak metszéspontjában,
• földesúri várak, püspöki székhelyek mellett,
• utak kereszteződései, folyami átkelőhelyek, kikötők mellett.

A városok gyakran harccal vívták ki a földesúrtól való függetlenséget. Ebben gyakran segítette őket a király azzal, hogy szabadságlevelet adott ki a város számára: innentől a városlakók mentesültek a földesúr hatalma alól és csak a királynak tartoztak engedelmességgel.

A városlakó polgárság új rétegnek számított a feudális társadalomban, amely eddig csak a nemesekből, a papságból és a parasztokból állt. A városok és a polgárok jogai:

• önkormányzat: saját törvényekkel szabályozhatták a város életét, saját vezetőik (polgármester, tanácsosok), bíráik és plébánosuk lehet,
• adózás: a királyi vagy földesúri adót évente egy összegben fizetik (maguk osztják szét)
• tulajdon: a polgárok szabadon rendelkezhettek vagyonukkal (örökítés, adásvétel).

Nem csoda, hogy a jobbágyok egy idő után tömegesen települtek be a városokba. Szokás szerint, ha egy jobbágy elköltözött a földesurától és a városban egy évet és egy napot eltöltött, szabad polgárrá vált ("a városi levegő szabaddá tesz"). A városok társadalma főleg vagyon szerint tagozódott. Élén a patríciusok (a leggazdagabb kereskedők és kézművesek, közülük választják a város vezetőit), középen a kézműves mesterek, alul pedig a városi szegények (koldulásból, alkalmi munkákból élnek) álltak.

A középkori városok nagy része mai fogalmakkal kisváros volt, kb. 5000 lakossal. A több tízezres nagyságrendet csupán néhány város érte el Európában: pl. Párizs, Velence, Róma, Konstantinápoly. Európa legvárosiasodottabb területei: Észak-Itália (Milánó, Genova, Velence, Pisa, Firenze), Flandria (Gent, Bruges), Rajna-vidék (Köln, Hamburg).

A városokat fallal vették körül. A központban állt a templom, a templom közelében a piactér. Maguk a házak több emeletes, fából épült építmények voltak, egymásra zsúfolva. A város egészségtelen volt: a szűk utcák homályosak és levegőtlenek, az utcán szemét hevert és kóbor állatok mászkáltak. (Az éjjeliedényeket az ablakokból az utcára ürítették.) Emiatt a városok gyakran estek tűzvész vagy járvány áldozatául.

KERESKEDELEM ÉS CÉHES IPAR

A szárazföldi kereskedelem lassú és kockázatos, ezért drága volt; emiatt a tengeri kereskedelem volt a fontosabb. A két legfontosabb kereskedelmi útvonal Európában:

• levantei kereskedelem (Földközi-t. keleti része): keleti luxuscikkek Ázsiából (selyem, fűszerek), főleg itáliai városok vesznek részt ebben (Velence, Genova).
• Hanza-kereskedelem (Balti- és Északi-tenger): hal, viasz, prémek, borostyán, főleg északnémet és flandriai városok; a XII. században kereskedelmi szövetséget alapítanak, ez a Hanza-szövetség.

A középkorban a legfontosabb iparágak a textilipar, a fémipar és a bányászat voltak. A XI. századtól fejlődtek az eszközök is: megjelentek a vízi- és szélmalmok (gabonaőrlés, fafűrészelés, vasfeldolgozás), a mechanikus szövőszékek.

A városokban élő kézművesek a XI. századtól saját szakmai szervezeteket hoztak létre, ezek a céhek. Céhnek nevezzük az azonos szakmát űző kézművesek érdekvédelmi szervezetét. A céhek tagjai a mesterek voltak. Ahhoz, hogy valaki mester legyen,

1. először inasként kellett dolgoznia egy mester mellett, hogy kitanulja a mesterséget (az inast gyakran az apja adta be gyermekként, és kb. 6-8 évet töltött el így),
2. ezután legénnyé vált. A legények szokás szerint vándoroltak, egy időre beálltak más földek mestereihez dolgozni, hogy az ő tudásukat is elsajátítsák
3. végül egy mesterremeket kellett készíteniük, azt a céh tagjai megvizsgálták, és ha jónak találták, felvételt nyert a céhbe, azaz mesterré vált. (Azért volt ilyen nehéz a céhbe kerülés, hogy ne legyen túl sok mester.)

A céh védte a mesterek érdekeit:

• szabályozta a piacot: korlátozta, hogy melyik mester mennyit termelhet (hány segéddel, hány eszközzel), megszabta, hol kell árulni és mennyiért – célja, hogy minden mester meg tudjon élni, ne vegyék el egymás elől a keresletet,
• üldözte a céhen kívüli, azonos mesterséget űző kézműveseket (kontárokat), hiszen ezek versenyt jelentettek,
• szabályozta az áruk minőségét,
• szabályozta a mester kötelességeit az inas oktatásában,
• segítette tagjait: pl. betegség, baleset esetén; mester özvegyét és árváját is segítik,
• részt vett a város védelmében: a városfal egy szakaszát őrizték.

FORRÁSOK
1. A párizsi takácsok céhszabályzata

LINKEK
https://zanza.tv/tortenelem/kozepkor/technika-es-technologia-az-ezredfordulon-fellendules-keresztes-hadjaratok
https://zanza.tv/tortenelem/kozepkor/kozepkori-varos-elete-kereskedelem

KÉPEK

1. A mezőgazdaság fejlődése a középkorban

2. Európa népességének változása a középkorban

2. Egy középkori város